Máig nem tudni, mi történt pontosan: Egy éjszaka alatt 1500 ember tűnt el a faluból

Éjsötét elméletek

Kuldhara teljes lakosságának nyoma veszett: a faluban élők hátrahagyták otthonaikat, a templomokat, javaikat és állataikat is, ami meglehetősen furcsa volt, hiszen a falusiak gazdag kereskedők voltak, és kényelmesen éltek kőből készült házaikban, így annak a teóriának nincs sok értelme, mely azt állítja, hogy a lakók egy jobb élet reményében távoztak Kuldharából. Na meg persze teljesen egyszerre és nyom nélkül? A történészeket máig foglalkoztatja ez a megoldatlan rejtély, pár legenda pedig kísértetekről és átkokról szól. Az egyik ilyen szerint az történt, hogy a falu egyik minisztere kiszemelt magának egy gyönyörű fiatal lányt, méghozzá a falu főispánjának lányát – mivel tudta, hogy máshogy nem lehet az övé a nő, megfenyegette az egész települést, hogy adják át neki a lányt, különben megrázó következményeknek lesznek szemtanúi. A vén bölcsek végül úgy döntöttek, hogy nem adják a kedves leányt a gonosz férfihoz, ezért mindenki összepakolta holmiját, és eltűnt a faluból, amilyen gyorsan csak tehette. Távozásuk közben átkot vetetettek a településre, amely szerint senki sem fogja majd tudni lakni a falut, ez pedig így is lett, hiszen Kuldhara a mai napig szellemváros.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Cikkünk még nem ért véget, lapozz!

Oldalak

Fashion&Beauty
Az ősz végével és a tél közeledtével menetrendszerűen megérkezik a divatimádók legnagyobb ellensége: az esős, latyakos, szürke időjárás, emiatt pedig mindenki feláldozza a stílust a kényelem oltárán.
Home&Design
Elérkezett a pont az időjárásban, amikor felerősödnek a hajnali fagyok, és a kertben sok mindenre figyelni kell.
Lifestyle
A legfrissebb számítások szerint a megszokottnál jóval enyhébb és esősebb tél várhat ránk, amit a Csendes-óceán rekordméretű felmelegedése okoz. Az alacsonyabban fekvő területeken szinte biztosan a...
Sztárok
A világhírű divatdinasztia egyik legkülönlegesebb tagja nemcsak szépségét és kifinomult ízlését örökölte a családjától: születése mögött olyan titok húzódott, amely hosszú éveken át beárnyékolta az...
Utazás
Sokan gondolkoznak el azon a magyarok közül, hogy átmennek Ausztriába dolgozni.
Sztárok
Tizenöt év után ismét Liptai Claudia vezette a Mokkát: péntek reggel Henry Kettnerrel debütált a TV2 stúdiójában, majd a Femcafénak mesélt első élményeiről, a közös munkáról és a folytatásról is.