Utazás

Baleset történt Oroszországban egy illegális földalatti túrán: kilenc ember halt meg, köztük az idegenvezető is

Nyolc ember – hét turista és idegenvezetőjük – holtteste került elő keddre a moszkvai csatornarendszerből, miután balesett történt egy földalatti túrán.

Nem is tehették volna be a lábukat a helyszínre

Nyolc ember – hét turista és idegenvezetőjük – holtteste került elő keddre a moszkvai csatornarendszerből, ahol vasárnap történt baleset egy vezetett földalatti túrán – írja az MTI, a TASZSZ orosz állami hírügynökségre hivatkozva.

A heves esőzések miatt vasárnap olyan hirtelen emelkedett meg a Nyeglinka folyó vízszintje, hogy az emberek nem tudtak a felszínre menekülni.

"Mostanra a városnézésnek mind a nyolc résztvevőjét megtaláltuk. Valamennyien halottak. A kutatást befejeztük" – mondta egy mentő a TASZSZ-nak.

Az orosz Nyomozó Bizottság szerint a látogatás a csatornarendszerben, ahová csak az arra felhatalmazott dolgozók léphetnek be, illegális volt.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Büntetőeljárást indítottak az ügyben: három gyanúsítottat neveztek meg, egyiküket őrizetbe vették és vádat emeltek ellene, a másodikat rövidesen kihallgatják, a harmadik az Egyesült Arab Emírségekbe távozott hétfőn.

A nyomozók megkezdték a holttestek hivatalos azonosítását. A TASZSZ hétfői jelentése szerint az áldozatok között van a cég egyik alkalmazottja, a tizenöt éves lánya és a tizenhét éves unokaöccse. Szergej Szobjanyin, Moszkva polgármestere "rettenetes tragédiának" nevezte az incidenst, és részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak.

Számos idegenvezető kínálatában szerepel a kiterjedt moszkvai csatornarendszer, amelynek egyes alagútjai még a XIX. században épültek.

Az 56 éves férfi holttestét napokkal ezelőtt találták meg a Dunában, akkor azonban még nem lehetett minden kétséget kizáróan megállapítani a személyazonosságát.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Egyre több gyakorlati tapasztalat világít rá a hazai REpont visszaváltási rendszer egyik legnagyobb, úgynevezett láthatatlan problémájára, amely naponta több tízezer műanyag palack újrahasznosítását...
Egészség
Nem minden, a szív számára kedvezőtlen étel tűnik elsőre egészségtelennek, ezért érdemes a megszokott fogásokkal kapcsolatban is tudatosabbnak lenni.
Sztárok
A Harry Potter-franchise évtizedek óta töretlen népszerűségnek örvend világszerte, a rajongók pedig a mai napig rajonganak a filmek háttérben zajló, sokszor egészen megdöbbentő kulisszatitkaiért.
Lifestyle
Rendkívül ritka és felháborodást kiváltó felvétel járta be a közösségi médiát: a Balaton szokatlanul alacsony vízállása miatt feltáruló tómederben kapta lencsevégre egy fotós a vízben dolgát végző...
Lifestyle
A néhány napja elhunyt amerikai újságírónő, aktivista Gloria Steinem rengeteget tett az egyenjogúsgért és azért, hogy a nők hangját az egész világon meghallják. A modern feminizmus egyik legismertebb...
Sztárok
Ugyan teljesen átalakult zsűrivel és megújult lendülettel tért vissza a képernyőre a Megasztár legújabb évada, a műsorból kikerült Tóth Gabi személye továbbra is folyamatosan jelen van a stúdióban.