Utazás

Újra nehéz napok köszöntenek a strandolókra, vége a zavartalan kánikulának

Szikrázó napsütéssel búcsúzott a július, az esztendő nyolcadik hónapja azonban nem várt meglepetésekkel indul a strandolók számára.

Hűsítő záporok

Július utolsó hete számos nem várt ajándékot tartogatott azok számára, akik strandon, vízközelben töltötték vakációjukat: hosszú idő után végre tartósan 30 fok fölé emelkedett a hőmérséklet, tombolt a kánikula, melyet csak ritkán akasztottak meg záporok és zivatarok. Az előttünk álló hét azonban sokkal változatosabb képet mutat - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat. Ma északnyugaton többnyire erősen, másutt változóan felhős lesz az ég. Eleinte az ország északnyugati felén elszórtan, majd délutántól többfelé, másutt néhol alakul ki zápor, zivatar, de a Tiszántúlon csapadék nem várható. A déli, délkeleti szél több helyen meg is erősödik, majd délután a Dunántúlon északnyugatira, északira fordul. Zivatar környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 18 fok között alakul, de északkeleten néhol hűvösebb, északnyugaton melegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 34 fok között valószínű, délen lesz a melegebb. Holnap a hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég. Többfelé várható záporeső, zivatar, helyenként felhőszakadás, jégeső is előfordulhat. Egyre nagyobb területen északnyugatira fordul és megerősödik, zivatarok környezetében viharossá fokozódik a szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunántúlon 20 és 26, délkeleten, keleten 26 és 32 fok között valószínű.

Lapozz, még nincs vége!

Oldalak

Utazás
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.
Fashion&Beauty
Rihanna ismét elképesztő külsővel jelent meg: a barbadosi énekesnő nemrég a Fenty és a Puma közös eseményén tette tiszteletét, ahol mindenki megcsodálhatta vadonatúj frizuráját.