Utazás

Máris vége a "februári tavasznak", és ami helyette jön, abban nem lesz sok köszönet

Február első felében úgy érezhettük, végre tényleg magunk mögött hagyhatjuk a farkasordító hideget és a szűnni nem akaró havazást, a hónap közepén azonban újabb kedvezőtlen fordulatra számíthatunk.

Ez a hét sem indul rózsásan

Az elmúlt hétvégén a legderűsebb arcát mutatta az időjárás: úgy érezhettük, mintha a szeszélyes sors megpörgette volna az idő kerekét, és máris a tavasz sűrűjébe csöppentünk volna. Sajnos azonban van egy kifejezetten nyugtalanító hírünk: idejekorán vége szakad a tomboló "februári tavasznak", és ami helyette jön, abban bizony nem lesz sok köszönet.

Hétfőn nyugat felől tovább növekszik a felhőzet, azonban délelőtt még hosszabb-rövidebb időre a legtöbb helyen kisüthet a nap - számolt be róla a Kiderül.hu. Délután fokozatosan mindenütt záródik a felhőtakaró. Eleinte még kicsi a csapadék esélye, legfeljebb néhol fordulhat elő hószállingózás, kisebb havazás.

Délutántól viszont növekszik az ország délnyugati felén a csapadék esélye, egy kelet, délkelet felé vonuló csapadéktömb okoz havazást, illetve esőt, de emellett átmeneti vegyes halmazállapot is lehet. Vékony, olvadozó (tapadó) hóréteg ezeken a tájakon összejöhet. A déli, délkeleti szél főként az Észak-Dunántúlon élénkülhet meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +7 fok között várható, északkeleten lesz hidegebb, délnyugaton enyhébb az idő. Késő estére -3 és +2 fok közé hűl le a levegő.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az Útinform szerint hétfőn intenzív, néhol viharossá fokozódó szél is várható, mely a közlekedést is befolyásolhatja: kidönthet fákat, táblákat, illetve leszakíthat ágakat, vezetékeket is, ezért azt tanácsolják a közlekedőknek, hogy tanúsítsanak fokozott óvatosságot a közutakon.

De vajon milyen csapást mérnek ránk az égiek a hét hátralévő részében? A folytatásból ezt is megtudhatod: kattints a galériára!

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Az egekbe szökő szállodai árak és az utazási költségek növekedése miatt egyre népszerűbbé válik a lakáscserés nyaralás, ahol a családok kölcsönösen egymás otthonában töltik a pihenésüket.
Sztárok
Hamarosan visszatér a képernyőre az X-Faktor legújabb évada, az RTL által közzétett legfrissebb előzetesek pedig garantálják, hogy feszültségből és drámai pillanatokból idén sem lesz hiány a mentori...
Sztárok
Rendkívül megható és látványos fotóval jelentkezett az Instagramon a várandós Palvin Barbi és férje, Dylan Sprouse, miközben a rajongók segítségét kérik születendő gyermekük elnevezéséhez.
Sztárok
A világ első oknyomozó újságírónője, Nellie Bly Elizabeth Jane Cochran néven látta meg a napvilágot 1864-ben Pennsylvaniában. 23 éves korában őrültnek tettette magát annak érdekében, hogy beépüljön...
Lifestyle
A többség nem szokta fűszerezni a rántott húst, maximum egy kis sóval, de még az sem mindegy, hogyan teszi az ember.
Sztárok
A Jólvanezígy legutóbbi adásában vendégeskedett Majka, aki a műsorvezetővel, Nagy Ádámmal beszélgetve egy egészen döbbenetes történetet osztott meg a népszerű olasz turistaparadicsom, Velence...