Utazás

Csontszaggató hideg vár ránk a héten, mínusz 15 fokig süllyedhet a hőmérséklet

Lélekben már most készülhetünk: zord időt, fogvacogtató hideget ígér az előttünk álló hét. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése következik.

Ismét jönnek a mínuszok

Az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap juttatta el országos, középtávú előrejelzését az MTI-nek. Prognózisukból kiderül, hogy az előttünk álló héten is barátságtalan, hűvös idő vár ránk, sok helyen napközben is fagypont körül alakul majd a hőmérséklet, a havas régiókban pedig mínusz 10 foknál is kevesebbet mutathat majd a hőmérő higanyszála.

Hétfőn elsősorban a nap első felében fordulhat elő gyenge, vegyes halmazállapotú csapadék a nyugati vidékeken. Az északi, északkeleti megyékben kevesebb felhőre, többórás napsütésre lehet számítani, és a nap folyamán az északnyugati tájakon is szakadozik, csökken a felhőzet. Az ország déli felén viszont jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég. Nagyobb területen megélénkül, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon és a Bodrogközben megerősödik a szél. A keleti tájakon néhol hordhatja is a havat a szél.

A leghidegebb órákban mínusz 8 és 0 fok közötti, de a kevésbé felhős, hófödte tájakon mínusz 10 fok alatti értékeket is mérhetnek. Délután jellemzően plusz 1 és 5 fok között alakul a hőmérséklet, de északon, északkeleten ennél melegebb is lehet.

Fotó: 123rf
Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Kedden és szerdán általában több órára kisüt a nap. Nem valószínű csapadék. Sokfelé élénk, a Nyugat-Dunántúlon és keleten erős széllökések is lehetnek. Kedd hajnalban jellemzően mínusz 7 és mínusz 1 fok alakul a hőmérséklet, de a havas, illetve a szélvédett helyeken mínusz 10 foknál hidegebb lehet. Kora délután mínusz 1 és plusz 4 fok közötti értékek várhatók. Szerdán a minimumhőmérséklet általában mínusz 9 és mínusz 4 fok között alakul, de a hóval borított, illetve a szélcsendes helyeken akár mínusz 10 fok is lehet. A maximumhőmérséklet mínusz 2 és plusz 2 fok között valószínű.

Csütörtökön melegfront vonul át az ország felett. Több órára kisüt a nap, csapadék nem várható. A szél többfelé megélénkül, néhol megerősödik.

Hajnalban általában mínusz 9 és mínusz 3 fok közötti értéket, de a hóval borított tájakon, valamint a szélcsendes fagyzugokban akár mínusz 15 fokot is mérhetnek. Délután mínusz 2 és plusz 5 fok között alakul a hőmérséklet.

Pénteken hajnalban ködfoltok lehetnek. Napközben többórás napsütés várható, csapadék nélkül. Többfelé élénk, néhol erős lehet a szél. A hajnalban mínusz 10 és 0 fok közötti hőmérsékletről kora délutánra plusz 1 és 9 fok közé melegszik a levegő.

Szombaton és vasárnap hajnalban is lehetnek ködfoltok. Néhol kevésbé, másutt erősebben felhős lesz az ég. Szombaton előfordulhat kisebb vegyes halmazállapotú csapadék, vasárnap nem valószínű. Szombaton még helyenként megerősödhet a szél, vasárnap csak élénk légmozgás várható. Szombaton a minimumok mínusz 8 és plusz 2, a maximumok 0 és plusz 8 fok között alakulnak. Vasárnap a legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 8 és plusz 1, a legmagasabb hőmérséklet 0 és plusz 7 fok között várható - olvasható az előrejelzésben.

Fotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Sztárok
Tizenöt évvel azután, hogy a Csillag Születik döntőséseként országos ismeretséget szerzett, Krizbai Teca ismét tehetségkutatóban próbált szerencsét. A mostani szereplése azonban jóval túllép a zenei...
Lifestyle
Az Bika értékeit olyan valaki veheti észre, akinek a véleménye különösen fontos a számára - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Fashion&Beauty
Sokan hiszik, hogy az életkor előrehaladtával be kell határolni a stíluslehetőségeinket, pedig az igazság az, hogy az ötvenes éveinkben járva lehetünk a legmagabiztosabbak és legstílusosabbak. A...
Sztárok
Hosszú és őszinte interjút adott a Storynak Radnai Márk, aki a feszített politikai tempó mellett a ferences gimnáziumi éveiről, a színházi rendezésről, valamint a párjával, Déliával tervezett jövő...
Home&Design
Az ősz beköszöntével nemcsak a ruhatárunk, hanem az otthonunk is új színekre és textúrákra vágyik. Mutatjuk, mely árnyalatok, anyagok és formák hódítanak idén, ha igazán trendi enteriőrt szeretnél.
Sztárok
Diana hercegné öccse, Charles Spencer könyvet írt a nővéréről, amelyben a halála körüli pletykákat is érintette.