Utazás

Létezik egy sziget tele emberi csontokkal, ahova egyszerű földi halandó be sem teheti a lábát

A legkísértetiesebb sziget

A szétszóródott emberi maradványok beborítják a helyszínt. A szigeten van egy Koporsó-öbölnek elkeresztelt rész is, ami – ahogy a neve sejteti – arról kapta a nevét, hogy tele van koporsókkal. És ha mindez még nem lenne elég hátborzongató, a helyi legendárium szerint a területen óriási, piros szemű vadállatok garázdálkodnak.

A sziget egész területe védelem alatt áll, oda tilos a belépés az egyszerű emberek számára. A tulajdonosa a természetvédelmi kormányhivatal, csak az ő engedélyükkel látogatható a sziget, de ezt meglehetősen ritkán adják ki. 2017-ben a BBC egy forgatócsoportja különleges engedélyt kapott a látogatásra, a dokumentumfilm rendezője pedig azt mondta, a hely teljesen olyan, mintha egy horrorfilm díszletében járna az ember. „Mindenhol nyitott koporsók és csontok hevernek” – fogalmazott, míg a műsor házigazdája úgy nyilatkozott, egész hátralévő életében nem fogja tudni elfelejteni a nem mindennapi látványt.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A nyugati világ embere számára teljesen elképzelhetetlen, ahogyan az indonéz népcsoport tagjai a halához viszonyulnak.

Leadfotó: facebook.com/Kevinparanormal3012

Oldalak

Utazás
Egészség
A szuperélelmiszerek iránti rajongás évről évre erősödik, hiszen egyre többen keresik azokat a természetes alapanyagokat, amelyek kis mennyiségben is látványos hatással lehetnek a szervezetre. A...
Sztárok
David és Victoria Beckham családja köztudottan mindig is egy nagyon erős, összetartó szövetséget alkotott, ám mindez ma már a múlté, elsőszülött fiuk, Brooklyn ugyanis csúnyán belegázolt szülei...
Lifestyle
A karácsonyfa helye nemcsak esztétikai kérdés. A Feng Shui szerint van egy pont a lakásban, ahol a fa kifejezetten kedvezőtlen energiákat indíthat el – és sokan pont oda állítják.
Lifestyle
Elvileg pihenés, gyakorlatban túlélőtúra. Az ünnepi családi és baráti összejövetelek sokaknál nem feltöltenek, hanem kimerítenek – és ennek nagyon is konkrét oka van.
Lifestyle
Kár a kukába dobni a mandarin héját: jóval nagyobb segítségedre tud lenni az otthoni feladatok során, mint azt gondoltad volna.
Lifestyle
Lehet, hogy eddig csak a tekintetükből próbáltad kiolvasni, mire gondolnak — de a tudomány szerint a szemöldök még többet árul el.