Utazás

Hogyan lehetünk kettesben három gyerek mellett?

Most vasárnap tovább folytatódik a hotelek tesztelése az utazók szemszögéből az RTL Klub-on 13:15-kor AZ ÉV HOTELE című műsorban, amiben ezúttal Mártát és Gábort ismerhetjük meg, akik három gyermekükkel igazi nagycsaládban élnek. Ezen a hétvégén együtt utaznak öten egy wellness hétvégére, ahol kipróbálják és értékelik is a hoteleket, ami nem csak számukra, de a hotelek számára is igazi kihívás lehet. (X)

Öten egy hotelszobában

Mártának és Gábornak kevés ideje volt egymásra mióta legkisebb lányuk Zsófia is megszületett. Ezért most szeretnék, ha ezen a hétvégén a családi közös percek mellett kettesben is lehetnének. Hogy ez lehetséges-e egyáltalán, az csak a műsorból derül majd ki.

Újabb két hotelre szavazhattok vasárnaptól

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Májusban Kis-Balaton környéke legjobb hotelét választjuk meg. Vasárnap a két hévízi és zalakarosi hotel után ezúttal Alsópáhokra látogatunk el és visszatérünk Hévízre is. Természetesen ismét lehet majd szavazni a műsor után egy héten át. Minden szavazat számít, hiszen a www.facebook.com/azevhotele oldalon leadott voksok döntenek majd arról, hogy melyik hotel lesz A HÓNAP, majd végül AZ ÉV HOTELE. Érdemes szavazni, mert minden héten, így a jövő héten is két wellness hétvége kerül kisorsolásra a kipróbált szállodákban:

A Kolping Hotel****Spa &Family Resort Alsópáhokon Hévíz és a Balaton szomszédságában fekvő családbarát szálloda. A vendégek különleges családi apartmanokban szállhatnak meg, ahol bababarát kiegészítők segítik a pihenést. A legkisebbek kipróbálhatják többek között a tekerős gokartokat, a kalandjátszóteret és a kötélpályát is. Miközben a gyerekek Bobóországban játszanak, a szülők kikapcsolódására is van mód például a gyógy- és kényeztető szolgáltatások vagy éppen a fürdőben fény- és hangterápiáva segítségével. További információ itt!

A Hotel Palace**** Hévíz központi sétálóutcájában található, alig 200 méterre a Hévízi tótól. Ahhoz, hogy élvezzük a tó előnyeit nem szükséges még a pár perces sétát sem megtennünk, hiszen a hotel falai között is wellnesselhetünk, de akár kipróbálhatjuk a tradicionális hévízi gyógykúrát is, akár az iszappakolásról vagy éppen elektro- illetve hydroterápiáról legyen szó. További információ itt!

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Argentína mocsaras vidékén egy szinte hajszálpontosan kör alakú, rejtélyes sziget lebeg a vízen, amely ráadásul folyamatosan forog a saját tengelye körül. Az ufóhívők és a kutatók is lázasan keresik...
Sztárok
Sokan kíváncsiak arra, mi áll Gal Gadot irigylésre méltó alakjának hátterében a negyedik X felett is. A Wonder Woman sztárja egy kiegyensúlyozott étrendre és kemény, mégis átgondolt edzésmunkára...
Sztárok
Világraszóló lagzit ülnek Szicíliában, miután Eros Ramazzotti és Michelle Hunziker közös lánya, Aurora Ramazzotti polgári szertartáson fogadott örök hűséget szerelmének. A 29 éves híresség azonban...
Sztárok
Katalin hercegné étrendjét számos – részben protokoll, részben egészségügyi megfontolásból született – szabály befolyásolja, amelyek miatt bizonyos ételeket hivatalos események idején kerülni szokott...
Lifestyle
Bár a júliusi kánikulában roskadoznak a boltok polcai a frissnek tűnő zöldségektől és gyümölcsöktől, egy friss osztrák elemzés arra figyelmeztet, hogy bizonyos közkedvelt finomságokat most jobb...
Lifestyle
Sokan úgy gondolják, hogy ha minden hónapban megérkezik a fizetésük, nincs okuk panaszkodni. A karrierszakértők szerint azonban rengetegen jóval kevesebbet keresnek annál, mint amennyit a tudásuk,...