Utazás

Vigyázat! Több figyelmeztetést is kiadott a Meteorológiai Szolgálat hétfőre

Folytatódik a változékony időjárás, hétfőn nem sok napsütésre számíthatunk…

Hétfői időjárás

Délelőtt borult lesz az ég, sokfelé várható kiadós eső, zápor, helyenként a csapadékba ágyazva zivatar. A legtöbb esőre az Észak-Dunántúlon és az északi megyékben számíthatunk. Délután már szakadozni, vékonyodni kezd a felhőzet nyugat felől, és a csapadék is egyre inkább az északkeleti tájakra korlátozódik, kisebb záporok azonban még lehetnek nyugaton is. A szél napközben egyre nagyobb területen északnyugatira fordul és délelőtt a Dunántúlon, délután, este keletebbre is megerősödik, egy-egy helyen viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 15 és 20 fok között valószínű, de a tartósan csapadékos északi részeken pár fokkal hűvösebb is lehet. Késő estére 9 és 14 fok közé hűl le a levegő.

Figyelmeztető előrejelzés

Egy nyugat, délnyugat felől vonuló csapadékzónához társulva több helyen várható 15-20 mm-t elérő eső. Kiemelten a Dunántúli-középhegységben, Pest és Nógrád megyékben helyenként 30 mm körüli összeg is eshet. Az eső, zápor mellett helyenként zivatar sem kizárt a nap első felében. Délután az országban már többfelé kell zivatarok kialakulására számítani, a Dél-Alföldön heves zivatar is előfordulhat. A legintenzívebb gócokat rövid idő alatt lehulló nagy mennyiségű csapadék (20-30 mm), kisméretű jégeső és viharos (60-80 km/h) széllökés is kísérheti. Estére a zivataros csapadékgócok a keleti, északkeleti országrészre korlátozódnak. Az északnyugatira forduló szél a nap első felében a Dunántúlon, majd délutánra a középső országrészben is több helyen viharossá (60-70, Dunántúli-khg. >70 km/h) fokozódik.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Békés, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékre zivatar miatt adott ki elsőfokú riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat. Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Heves, Nógrád, Somogy, Jász-Nagykun-Szolnok, Vas és Zala megyékben a zivatar mellett fokozott esőre, Csongrád-Csanád megyében felhőszakadásra is kell számítani. A többi megyében – Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Komárom-Esztergom, Tolna, Veszprém – háromfajta veszélyjelzés van érvényben, ezek a zivatar és az eső mellett a felhőszakadás vagy a széllökések miatt vannak érvényben. Az aktuális veszélyjelzéseket az OMSZ honlapján tudod követni.

Forrás: OMSZ, leadfotó: Pexels

Oldalak

Utazás
Sztárok
Sok minden történt a köztársasági elnöki pozíció körül, és eldőlt, hogy Polgár Judit nem vállalja a feladatot.
Lifestyle
Az Oroszlán több figyelmet kap, mint általában, és most kifejezetten jól is áll neki a reflektorfény. Olvasd el, mit ígérnek a csillagok mára!
Egészség
Közben interneten terjed, hogy vannak italok, amik kimossák belőlünk a mikroműanyagot, de erre nincsen tudományos magyarázat.
Lifestyle
A hús kiolvasztása élelmiszerbiztonsági és minőségi szempontból is kulcsfontosságú.
Fashion&Beauty
A nyári ékszereket általában a bikinikkel együtt tesszük el a szezon végén, idén azonban érdemes kivételt tenni. A 2026-os év legdivatosabb nyakláncai ugyanis nemcsak a tengerparton mutatnak jól,...
Utazás
Nem árt tudni, hogy mire érdemes nagyon odafigyelni, ha használt autót vásárolunk.