Hazánk kisvasútjai, melyekre neked is fel kell ülnöd

Hazánkban számos kisvasút található, melyek a maguk nemében mind egyedülállóak. Némelyik varázslatos tájakon halad át, míg akad, amelyiken a személyzet nem épp hétköznapi. Íme ezen vasutak közül néhány, melyeket neked is érdemes kipróbálnod.

Gyermekvasút
A fővárosban a Széchenyi-hegy és a Hűvösvölgy közötti szakaszon közlekedik a Gyermekvasút. Akik még nem hallottak róla, azoknak az lehet az első gondolatuk, hogy a vonat gyerekeknek készült. Az igazság azonban az, hogy ezen a vasúton a lurkók töltik be a felnőttek szerepét, ugyanis ezek az iskolások teljesítenek szolgálatot, ők ülnek a mozdonyvezető kabinban, tőlük vehetünk menetjegyet és ők is ellenőrzik azokat.

A vasút vonalán gyönyörű természeti látványosságokban gyönyörködhetünk, hiszen a város egyik legszebb és legzöldebb útvonalán haladunk végig. Játszóterek, kilátók, emlékművek és káprázatos erdős területek mellett robog végig a kisvasút, akinek azonban még ez sem elég, annak érdemes akkor ellátogatnia ide, mikor különleges programokat biztosítanak a látogatóknak. A Gyermekvasút hosszú évek óta nyújt felhőtlen kikapcsolódást az egész család számára.

Felsőtárkányi Állami Erdei Vasút
A Bükkben mintegy 5 kilométeres szakaszon halad végig a Felsőtárkányi Állami Erdei Vasút Felsőtárkány és a Stimecz-ház között. A rövid szakaszon és környékén megannyi látványosságot fedezhetünk fel. A Vöröskő-forrás a kisvasút végállomásától nem messze például a Bükki Nemzeti Park egyik legérdekesebb része. Tél végén, mikor a hó megolvad, felgyülemlik a víz, ami úgy tör a felszínre, mintha szökőkútból lőnék ki.

Itt találhatóak még különféle turistautak kiindulópontja, de van erdei tanösvény, vadaspark is, a vasút területén pedig megnézhetjük a régi járművek kiállítását, a régi vízimalomból átalakított épületet, valamint a vasúti műhely gépeit.

Hortobágyi Kisvasút
A Hortobágyi Nemzeti Park területén a halastavak környékén jár a Hortobágyi Kisvasút, melynek eleinte a célja az volt, hogy az itt élő halakat etessék, kifogásuk után pedig elszállítsák. Napjainkban azonban - mivel már védett területté van nyilvánítva - az itt őshonos és vándorló vízimadarak bemutatására és megfigyelésére szolgál. A kisvasút útvonalát tanösvényekkel és kilátókkal bővítették ki, megkönnyítve ezzel azoknak a vendégek dolgát, akik természetes élőhelyükön szeretnék megfigyelni a madarakat.

Lillafüredi Állami Erdei Vasút
Miskolc és Garadna között közlekedik a Lillafüredi Állami Erdei Vasút, mely néhány év múlva ünnepli 100. születésnapját. Bár a kisvasút csak egy állomással érinti Lillafüredet, a helyiek mégis ezt a nevet választották neki, melynek egyik oka, hogy a vonat útvonalán a tündéri kisváros a legszebb.

A Lillafüredi Erdei Vasút igazán népszerű az útvonal környéki látványosságoknak köszönhetően vált. Itt található egyebek között hazánk kevés vízeséseinek egyike a lillafüredi vízesés, a Szeleta-barlang, a Függőkert, melynek területén az Anna-mésztufa barlang is áll, a neoreneszánsz stílusú Palotaszálló és a hámori mászó fal.

Oldalak

Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...
Lifestyle
Persze mind tudjuk, hogy a kávé lendületet és energiát ad, na meg persze nagyon finom és sokunk számára elmaradhatatlan kiegészítője a reggeleknek, valójában viszont még ettől is sokkal több rejlik...