Utazás

"A gyerekek sírtak, a felnőttek sikoltoztak a hajón" - Rémálommá vált a romantikus esküvő

Életük legjobb napjának ígérkezett, mégis az egyik legrosszabb lett belőle: épp egy esküvői fogadás zajlott egy amerikai hajó fedélzetén, amikor az zátonyra futott.

7 órás rémálom

A lagzi egy könnyed, 3 órás hajókázásnak indult, mégis egy 7 órás rémálom lett belőle. A The Majesty névre keresztelt hajó (amelyen egykor Billy Joel és Christie Brinkley is összeházasodott) a bostoni kikötőnél nem messze lévő Georges-szigetnél futott zátonyra helyi idő szerint szombat este 7 óra közül. A fedélzeten a személyzettel és az utasokkal együtt összesen 152 ember tartózkodott, őket kellett kimenteniük a mentőcsapatoknak.

Az egyik vendég az ABC csatornának elmondta, egyszer csak egy hatalmas zajra lettek figyelmesek, hirtelen mindenki megállt. A zene tovább folytatódott, és mint mondja, a következő dolog, amire emlékszik, hogy mindenkinek fel kellett vennie egy mentőmellényt. Megjelent a parti őrség és ekkorra természetesen már nagy volt a rémület, a gyermekek elkezdtek sírni, a felnőttek pedig sikoltozni. Néhány órán belül mindenkit biztonságosan áthelyeztek egy másik hajóba. Szerencsére senki sem sérült meg, a friss házaspár (Jamie Stern és felesége, Fernanda) pedig azóta már el is utazott a nászútra, Brazíliába.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Nem így készültek...

Hogyan mentették az embereket? A következő oldalon még több képet találsz!

Fotók: DailyMail

Oldalak

Utazás
Sztárok
Kiderültek az első konkrét részletek Cristiano Ronaldo és Georgina Rodríguez szűk körű, diszkrét esküvőjéről, amelyet Portugáliában tartottak meg.
Lifestyle
Izzasztó hétvége vár ránk: perzselő napsütés, 37 fokos hőség és kiterjedt hőségfigyelmeztetés nehezíti a mindennapokat az elkövetkező napokban.
Lifestyle
Létezik olyan gyógynövény, ami tényleg „felfalja” a zsírt? Bár csodaszerek természetesen nincsenek, bizonyos növények olyan vegyületeket tartalmaznak, amelyek támogathatják az anyagcserét és a...
Home&Design
Diana hercegné élete és tragikus halála évtizedek óta foglalkoztatja a világot, emlékét pedig ma is különleges hely őrzi. A birtok, ahol végső nyughelye található, egészen más arcát mutatja, mint...
Lifestyle
A darált hús meglepően sokszínű, de a többség nem nyúl hozzá túl kreatívan ehhez az alapanyaghoz.
Lifestyle
Az Oroszlán ma több embert is maga mellé állíthat - olvasd el napi horoszkópod te is!