Utazás

Kitört a pánik: hatalmas erejű földrengés rázta meg Kínát

Három halálos áldozata van a helyi hatóságok közlése szerint a kínai Hszincsiang-Ujgur Autonóm Terület Vusi megyéjének Akszu nevű prefektúráját megrázó erős, 7-es magnitúdójú földrengésnek, amely számos épületet megrongált és több ezer embert kényszerített ki otthonából a fagyos időben helyi idő szerint kedd hajnalban.

A környező országokban is érezték

A kínai földrengéskutató hálózatok központja (CENC) szerint a hajnali 2 órakor bekövetkezett fő rengést és a nagyjából fél órával későbbi utórengéseket a környező országokban, így Kazahsztánban, Üzbegisztánban és Kirgizisztánban is érezték.

Délben már ezerfős mentőalakulat segédkezett a helyszínen. Az otthonukból elmenekült lakosok között kabátokat, sátrakat és összecsukható ágyakat osztottak ki, és túlélők után kutattak a romok között - jelentette a Hszinhua kínai hírügynökség a hivatalos szerveket idézve.

Estére három halálos áldozatról és öt sérültről számoltak be a hatóságok, két sérült állapota súlyos. Több mint 120 ház megrongálódott, 47 épület teljesen összeomlott, az üvegházak pedig darabokra hullottak - közölte a Hszincsiang-Ujgur Autonóm Terület hatósága a Weibo közösségi felületen.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Külön felhívták a figyelmet arra, hogy többnyire azok a házak dőltek össze, amiket a helyi lakosok építettek a prefektúra kevésbé frekventált területein. A kormány által nemrég épített állami lakások nem omlottak össze - tették hozzá.

Bár a földrengés erőssége elérte a 7-es magnitúdót, epicentruma egy ritkán lakott helyvidéki területen volt, a tengerszint fölött 3 ezer méteres magasságban - közölte a hszincsiangi földrengésügyi hivatal vezetője egy kedd esti sajtótájékoztatón - írja az MTI.

Nagy erejű, a Richter-skála szerinti 7,6-os erősségű földrengés rázta meg hétfőn Japán középső részét - jelentette a NHK közszolgálati televízió.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
A hatékony téli vitaminpótlás nem a legdrágább tablettákon múlik, hanem azon, hogy megértsük a saját szervezetünk téli biológiai igényeit.
Fashion&Beauty
Amikor egymásra pakoljuk a meleg pulóvereket, sálakat és sapkákat, a szett könnyen elveszítheti a struktúráját. Létezik azonban egy pofonegyszerű vizuális trükk, amelyet a divatszakértők és stylistok...
Fashion&Beauty
A csípőnadrágok és a flitteres haspólók után újabb kétezres évekbeli alapdarab tért vissza a köztudatba: a vékony sál, amelyet az internet népe csak „Hannah Montana-sálként” emleget.
Sztárok
Domján Kata Levendulamezők című darabja nagy sikert ért el.
Lifestyle
Ahogy beköszönt az első igazi őszi lehűlés, szinte automatikus mozdulattal nyúlunk a termosztát után, majd meglepődünk a számla láttánk és szidjuk a szigetelést.