Utazás

Két, a Földhöz döbbenetesen hasonló bolygót találtak a kutatók a közelünkben, élet is lehet rajtuk

A planéták egy vörös törpe lakható zónájában találhatók, kozmológiai szempontból mindkettő közel fekszik a Földhöz.

Elvileg víz is lehet az égitesteken

Két, a Földhöz megdöbbentően hasonló bolygóra bukkantak a kutatók, és egyik sem fekszik túlságosan messze a mi planétánktól - számolt be róla a ScienceAlert. Az égitestek egy vörös törpe lakható zónájában találhatók. A GJ 1002 jelzéssel ellátott csillagot kozmológiai szempontból kifejezetten kis távolság, "csupán" 15,8 fényév választja el a Földtől.

A lakható zóna azt a régiót jelöli egy csillag körül, ahol elvileg fennmaradhat az általunk ismert élet számára nélkülözhetetlen folyékony víz. Az persze, hogy az említett bolygók elhelyezkedése optimálisnak mondható, nem jelenti szükségszerűen, hogy élet is van rajtuk. Köztudomású, hogy a Mars is a Nap lakható zónáján belül helyezkedik el, eddigi tapasztalataink azonban azt mutatják, hogy nincs rajta élet.

Vera María Passenger, a Kanári-szigeteki Csillagászati Intézet tudósa és a csapat tagja úgy saccolja, a GJ 1002 alig egynyolcad naptömegű. „Egy elég hűvös, halvány csillag. Ez azt jelenti, hogy lakható zónája nagyon közel van a csillaghoz” – fogalmazott.

Ennyi idő alatt kerülik meg a csillagukat

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A kutatók az ESPRESSO (Echelle SPectrograph for Rocky Exoplanets and Stable Spectroscopic Observations) és a CARMENES (Calar Alto high-Resolution search for M dwarfs with Exoearths with Near-infrared and optical Echelle Spectrographs) nevű eszközökkel folytattak vizsgálatokat a 2017 és 2021 között időszakban. A GJ 1002b és a GJ 1002c jelű planétákról egyelőre nem áll rendelkezésünkre túl sok konkrét információ, annyi azonban bizonyos, hogy az egyik 10, a másik 20 nap alatt kerüli meg csillagát.

Mivel az égitestek relatíve közel helyezkednek el a Földhöz, így a kutatóknak alkalma nyílik rá, hogy megvizsgálják a légkörüket. Napjainkban a kutatók hozzávetőleg 5000, a Naprendszeren kívüli planétát, úgynevezett exobolygót ismernek. A technológia ugrásszerű fejlődésének köszönhetően a szakértők ma már meglehetősen részletes képet kapnak az adott égitestek tulajdonságairól.

Fotó: 123rf

A váratlan eseményre december 19-én került sor, a lökéshullám miatt jelentékeny mértékben megnövekedett egy G1 kategóriájú geomágneses vihar kialakulásának esélye.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Home&Design
A legtöbben ugyanazokat a helyeket választják, ha el szeretnék rejteni otthon a készpénzt, az ékszereket vagy a fontos dokumentumokat. Csakhogy ezekkel a jól ismert megoldásokkal a betörők is...
Lifestyle
Hiába vásárolsz körültekintően, néhány nap alatt mégis fonnyadt zöldségek és penészedő gyümölcsök fogadhatnak a hűtőben? Létezik egy meglepően egyszerű módszer, amellyel sokat tehetsz azért, hogy...
Lifestyle
A hatékony téli vitaminpótlás nem a legdrágább tablettákon múlik, hanem azon, hogy megértsük a saját szervezetünk téli biológiai igényeit.
Fashion&Beauty
Amikor egymásra pakoljuk a meleg pulóvereket, sálakat és sapkákat, a szett könnyen elveszítheti a struktúráját. Létezik azonban egy pofonegyszerű vizuális trükk, amelyet a divatszakértők és stylistok...
Fashion&Beauty
A csípőnadrágok és a flitteres haspólók után újabb kétezres évekbeli alapdarab tért vissza a köztudatba: a vékony sál, amelyet az internet népe csak „Hannah Montana-sálként” emleget.
Sztárok
Domján Kata Levendulamezők című darabja nagy sikert ért el.