Fillérekért adnak házakat egy vízparti horvát kisvárosban

Szuperolcsó, de a beköltözésnek van pár feltétele.

Pár forintért háztulajdonos lehetsz

Nem ez az első alkalom, hogy hasonló akcióról számolhatunk be. A Femcafe.hu is megírta ár hónapja, hogy egy megejtő szépségű olasz falu jelképes összegért kínál megvételre helyi ingatlanokat olyan vállalkozó szellemű idegeneknek, akik hosszú távra terveznek. Legutóbb déli szomszédaink, a horvátok jöttek elő hasonló ötlettel.

A remek reklámfogásnak álcázott projekt célja az elnéptelenedett városok élettel való megtöltésére törekszik, hiszen ezek népessége egyre inkább elöregedik azáltal, hogy a fiatalok inkább a nagyvárosokba költöznek. Olaszországon kívül ilyen például Spanyolország – ahol az elmúlt hetven évben mintegy háromezer település vált lakatlanná – vagy legújabban Horvátország.

A G7 a Reuters hírügynökség beszámolójára hivatkozva számolt be Légrádról, ahol egy kunáért, vagyis mai árfolyamon kicsit több mint 47 forintért lehet házhoz jutni. A magyar határ mentén, a Dráva és Mura találkozásánál fekvő település népessége a trianoni határváltozások után indult csökkenésnek, ma nagyjából 2250 fő lakja. A település polgármestere, Ivan Szabolics azt mondta a Reutersnek, hogy a határ elszigetelte őket, nehezen megközelíthetővé váltak, emiatt csökkent az elmúlt hetven évben felére a lakosság.

Az egykunás házakat 2020 végén kezdték árulni. A 19 elhagyatott, üresen álló ingatlanból17 már el is kelt. A nemzetközi beszámolók hatására Oroszországból, Ukrajnából, Törökországból, Argentínából és Kolumbiából is érdeklődtek, de a bevándorlási szabályok bonyolultságára hivatkozva csak helyiekkel szerződtek.

Ahogy korábban az olasz városkában, úgy Légrádon is számos feltétele van az ingyenes házhoz jutásnak. A beköltözők nem lehetnek 40 évnél idősebbek, stabil anyagi helyzettel kell rendelkezniük, és 15 évig a településen kell maradniuk. A több esetben teljesen romos házak felújításhoz az önkormányzat 20 százalékos (de legfeljebb 1,6 millió forintos) támogatást nyújt.

Leadfotó: 123rf.com

Oldalak