Utazás

Ezek Magyarország legnépszerűbb fürdővárosai

Budapest mellett Siófok, Hajdúszoboszló, Hévíz, Balatonfüred, Zalakaros, Bük és Gyula is helyet kapott a listán.

10 település, mely tényleg nagyot hasított a nyáron

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai szerint az év első hat hónapjában Budapest mellett Siófok, Hajdúszoboszló, Hévíz, Balatonfüred, Bük, Zalakaros, Gyula, Sárvár, Szeged és Eger voltak a legnépszerűbb magyar fürdővárosok. Ezeken a településeken valósult meg az összes vidéki vendégéjszaka közel egyharmada, nyáron pedig ez az arány több mint a kétszeresére nőtt – közölte az MTI.

A nyári hónapokban a vendégkör meghatározó részét a hazai turisták adják, Zalakaros, Balatonfüred és Siófok esetében például a vendégek több mint 70 százaléka belföldi volt.

Video A Hegyi doktor Magyarországon: Interjú Hans Sigl-el

A meghatározó nemzetközi vonzerővel a fürdővárosok közül többek között Hévíz és Hajdúszoboszló dicsekedhet, ebben a két városban a nyári hónapokban a külföldi vendégéjszakák részesedése megközelítette vagy elérte az 50 százalékot.

Ugyancsak változatos képet mutat az egyes fürdővárosok vendégeinek korösszetétele. A legidősebb, döntően szépkorú vendégkörrel Hévíz rendelkezik, Zalakaros és Hajdúszoboszló ezzel szemben igazi családos desztinációk, Siófokon pedig a vendégek 27 százaléka tartozott a tipikus fesztiválozó korosztályba.

2022-ben négy platina- és kilenc aranyérmet hódítottak el a magyar borászatok a világ egyik legtekintélyesebb borversenyeként számon tartott Decanter World Wine Awardsról (DWWA). Jelentős részük tokaji borászat.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Sztárok
Évek óta keringenek pletykák arról, hogy Vilmos herceg és Katalin házassága mögött jóval szigorúbb megállapodás áll, mint azt bárki gondolná. Most pedig ismét előkerült két különös pont, amelyekhez...
Sztárok
Michelle Pfeiffer neve évtizedeken át egyet jelentett a szépséggel, a tehetséggel és a filmsztárok valódi aranykorával. Ma pedig, 67 évesen is olyan kisugárzása van, amelyet egyszerűen nem lehet...
Sztárok
A színésznő a minap Szaúd-Arábiában járt az idei Red Sea International Film Festival nyitóestjén, ahol egy olyan fekete estélyit viselt, hogy még az állunk is leesett tőle.
Sztárok
Úgy tűnik, Kamilla királyné már rég nem csupán a háttérből figyeli a királyi udvar működését: ő az, aki sokszor irányít, és olyan feltételeket szab, amelyeket olykor a személyzet is ledermedve...
Lifestyle