Utazás

Óriási dicsőség: ebben a magyar városban jár Európa legszebb adventi villamosa

Nem először nyerte el a megtisztelő címet a többszörös helytartó hazai város. A mézeskalács házikóra hasonlító járművet minden évben új díszítéssel állítják forgalomba.

Fantasztikus siker

Az MHD86 nevű cseh portálon meghirdetett nemzetközi szavazáson idén 11 ország 23 járműve versenyzett a címért. Sorozatban ötödszörre a miskolci lett Európa legszebb adventi villamosa, ami pedig a többi dobogós helyezést illeti: Pilsen megvédte a korábbi évek második helyét, a bronz pedig most először Prágát illeti – írja a Minap.

A miskolci adventi villamos legelőször 2012-ben indult el, akkor még szerényebb díszítéssel a 210-es pályaszámú Tátra típusú szerelvény töltötte be ezt a funkciót. 2013 óta a 202-es számú villamos öltözik ünnepi díszbe: az elmúlt kilenc évben volt már piros és óarany színű is, 2018-ban pedig jégpalotává alakították át. Mai mézeskalács házikó formáját 2019-ben nyerte el, a belső tere azonban évről évre megújul.

2021 adventjén a jubileum alkalmából belül arany díszítést kapott, ebben a ragyogó pompában fogadják az utasokat A szépség és a szörnyeteg mese szereplői: Belle, a Szörnyeteg, Kanna mama, a gyertyatartó és Csészike. A szerelvény január 6-áig még közlekedik a Tiszai pályaudvar és Felső-Majláth között az 1-es villamos vonalán.

Lapozd fel galériánkat!

Kattints a további képekért!

A magyar tenger az év ezen időszakában is seregnyi csodát rejt magában, de a Dunakanyar is varázslatos pillanatokkal gazdagít bennünket január elején. Csak figyelnünk kell az apró, de mesés momentumokra!

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...
Lifestyle
Persze mind tudjuk, hogy a kávé lendületet és energiát ad, na meg persze nagyon finom és sokunk számára elmaradhatatlan kiegészítője a reggeleknek, valójában viszont még ettől is sokkal több rejlik...
Sztárok
György hercegnek számos regulának kell megfelelnie, melyek között van olyan, ami azt szabályozza, milyen ruhák alkothatják a gardróbját.