Nem tudott elutazni a pár, zseniálisan oldották meg az elmaradt vakációt

Különleges karantén-vakáció

A pár elmondta, hogy az első videót csak spontán, minden koncepció nélkül készítették, kizárólag maguknak, hogy évekkel később is nevessenek majd, ha eszükbe jut a karantén-vakáció, azonban annyira tetszett nekik a végeredmény, hogy a „nyaralás” dokumentálása napi projektté vált. Főleg családjuk és barátaik bíztatták őket a folytatásra, hiszen az ő reakciójuk a pár szerint minden pénzt megért – éppen ezért döntöttek úgy, hogy a videókat a közösségi médiában is megosztják, hogy minél több emberhez eljusson a dolgokhoz való pozitív hozzáállásuk. Jacqui a tippjeit is elárulta, hogy mindenki rekreálni tudja a nyaralás élményét otthonába: szerinte az a legfontosabb a nyári hangulat megteremtéséhez, hogy az ötletek könnyen megvalósíthatók legyenek. A házaspár például minden délután négykor elfogyaszt egy pohár pezsgőt, aminek megadják a módját: úgy öltöznek fel és rendezik be nappalijukat, mintha vakáción lennének. Természetesen ehhez a társaság sem hiányozhat, ezért barátaikkal egy videóhívás keretein belül veszik fel a kapcsolatot a héten legalább egyszer, közben pedig koktéloznak és beszélgetnek. Egy biztos, tényleg mindenre van megoldás!

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Biztos, hogy olyan jól ismered a fővárost, mint gondolod?

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Úgy tűnik, továbbra sem felhőtlen a viszony III. Károly király és kisebbik fia, Harry herceg között, még akkor sem, ha a közelmúltban ismét személyesen találkoztak. A kulisszák mögött állítólag olyan...
Sztárok
Al Pacino évtizedek óta Hollywood egyik legnagyobb élő legendája, magánélete pedig legalább akkora érdeklődést vált ki, mint filmes sikerei. A rajongók különösen azóta figyelik még nagyobb...
Sztárok
A Scootert imádja a magyar közönség, és a banda most a Campus fesztiválon lépett fel.
Utazás
Lélegzetelállító vulkáni tájak, buja trópusi növényzet és a végtelen óceán vár – mindez hosszú, fárasztó interkontinentális repülés nélkül.
Lifestyle
Egyre többen keresik azt a reggelit, amely nemcsak laktató és finom, hanem az emésztésnek is jót tesz. Van egy egyszerű kombináció, amelyet táplálkozási szakemberek is gyakran ajánlanak – és nem...
Fashion&Beauty
Ma már az Instagram és a TikTok is tele van divattippekkel és szemkápráztató outfitekkel, amiket szívesen lemásolnánk. Ugyanakkor a kifutókon és a közösségi médiában látott outfitek fotókon, videókon...