Utazás

Terrortámadásnak hitték, de most kiderült: cigi okozta a légi szerencsétlenséget

Rejtélyes körülmények között zuhant le egy repülő még 2016-ban. Éveknek kellett eltelnie, hogy kiderüljön, mi okozta a tragédiát.

Égő cigaretta robbantotta fel a Kairóba tartó utasszállítót

Az EgyptAir MS804-es járata 2016. május 19-én a párizsi Charles de Gaulle repülőtérről a kairói nemzetközi repülőtérre tartott, amikor lezuhant a Földközi-tenger felett. A légi katasztrófában 56 utas és 10 fős személyzet vesztette életét, köztük 12 francia, 30 egyiptomi, két iraki, egy kanadai és egy brit állampolgár. Azóta eltelt majdnem hat év, de még mindig vizsgálják az ügyet, ugyanis egészen eddig nem tudták pontosan megállapítani, hogy mi okozta a tragédiát.

Ahogy a hirado.hu is írja a New York Post nyomán, az egyiptomi hatóságok kezdetben úgy vélték, hogy a szerencsétlenséget terrortámadás okozta. Állításukat arra alapozták, hogy az áldozatok holttestén robbanóanyag nyomait találták. Az előzetes feltételezéseket azonban felülírta a gép feketedoboza. 2018-ban a francia polgári repülésbiztonsági elemző és vizsgálati iroda (BEA) a feketedoboz adatai alapján megállapította, hogy a járat a fedélzeten keletkezett tűz miatt zuhant le.

A legújabb vizsgálatok szerint a pilóták dohányozhattak az út során, ami tüzet okozott. A BEA idén márciusban újabb jelentést tett közzé. A szakértők megvizsgálták a pilótafülke hangrögzítő szalagját, amin oxigén sziszegését hallották, és arra következtettek, hogy a pilótafülkében található oxigénmaszkból szivárgott az oxigén. A nyomozás során kiderült, hogy az érintett oxigénmaszkot mindössze három nappal a légi katasztrófa előtt cserélték ki, azonban a kioldószelepet vészhelyzeti állásban hagyták, ami az Airbus biztonsági kézikönyve szerint szivárgáshoz vezethet. A légi közlekedési szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy a meggyújtott cigaretta és a szivárgó oxigén együttesen okozta a tüzet, ami végül a gép lezuhanásához vezetett. Az ügyet jelenleg a párizsi fellebbviteli bíróságon tárgyalják.

A tragédia idején az EgyptAir pilótái még dohányozhattak a pilótafülkében – ezt a szabályt azóta már megváltoztatták.

A valójában narancssárga feketedobozok visszahallgatása minden bizonnyal a világ egyik legszomorúbb munkája lehet. A technika ugyanis minden kommunikációt rögzít az éppen halálba zuhanó gépekről.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Utazás
Három autó, egy gyalogos: meg tudod határozni az áthaladás pontos sorrendjét?
Utazás
Vannak slágerországok, amiket a magyarok imádnak meglátogatni az előszezonban. Közben már érdemes lesz kigondolni, külföldön, vagy belföldön kapcsolódnánk-e ki a nyáron.
Sztárok
Sokan felfigyeltek arra, hogy Ördög Nóra súlya a karrierje fellendülése óta nem igazán ingadozik. Most elárulta, hogy tud még mindig ilyen csúcsformában lenni.