Fokozódik a nyári pezsgés Debrecenben - holnap startol a Campus Fesztivál

Esti séta az Állatkertben
A hagyományokhoz híven idén is különleges nyáresti élményeket tartogat az érdeklődők számára a Debreceni Állatkert, hiszen augusztus 20-ával bezárólag minden pénteken, 20:00 és 23:00 között újra megrendezik a nagysikerű Esti sétákat.
A nyáreste varázsában megtartott programon a látogatók egyedülálló szakvezetésen nyerhetnek bepillantást a kert ezernyi titkába és leshetnek be a kulisszák mögé, ahol feltárul az állatok addig ismeretlen, esti élete. Állatgondozók segítségével akció közben ismerkedhetnek meg a legkülönlegesebb lakókkal: megtudhatják például, hogyan mosnak fogat a vízilovak, végigkövethetik a nagyragadozók éjszakai portyáját, és felfedezhetik a Pálmaház megannyi különlegességét. Testközelből találkozhatnak továbbá az Állatkert bébisztárjaival, köztük a pingvinóvoda idei növendékével, Manfréddal és a hamarosan első születésnapját ünneplő zsiráflánnyal, Zaharával.
Folytatódik a Kultúr-Fröccs programsorozat
A Kultúr-Fröccs programsorozat május végén azzal a céllal indult el, hogy a pandémia után felélénküljön a belváros, vidámsággal megtöltve a tereket, a város lakossága közösen osztozhasson az újranyitás örömében.
A programsorozatba belvárosi vendéglátóhelyek kapcsolódtak be, hogy közösen megvalósítható rendezvényekkel szélesítsék a palettát. A programnaptár a pénteki és szombati napok mellett a csütörtöki nappal gyarapszik, illetve immár főleg a teraszok környezetében biztosítanak fellépési lehetőséget a szervezők. A hónap végén az új helyszínek mellett vizuális frissességgel is találkozhatnak az érdeklődők.
Az eddig becsatlakozó alkotók, közösségek is részt vesznek a folytatásban augusztus 12-ig, a karneváli hétig terjedő időszakban 18.00-22.00 óráig tartó idősávban, ügyelve arra, hogy a zenei produkciók megszólalása ne zavarja a lakosságot.
TIPP: Fedzed fel Debrecent!: A Borsos-villa
A vénkerti lakótelep közepén álló Borsos-villa igazi építészeti gyöngyszem Debrecenben. Borsos József, Debrecen egykori főépítésze saját és családja számára tervezte az épületet, melynek udvarát egykoron medence és gyönyörű rózsakert díszítette. A több mint 100 éves épület ma közösségi házként működik, ahova nemcsak a programokért érdemes ellátogatni.
























