Utazás

Brutális lehűlés jön: fagypont közelébe süllyed a hőmérséklet

Ez aztán az igazi kegyelemdöfés a nyárnak. Jelentős lehűléssel búcsúzik az augusztus.

Csütörtöki időjárás előrejelzés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján csütörtök délelőtt a legtöbb helyen még többórás napsütés várható, eközben északnyugat, észak felől egyre nagyobb területen megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, délután már általában erősen felhős vagy borult lesz az ég. A déli óráktól előbb az északi megyékben, később a főként a nyugati, délnyugati országrészben (főként késő este Zala, Somogy térségében) várható eső, záporeső, egy-egy zivatar sem kizárt. Az utóbbi térségben késő este lokálisan pár óra alatt 20 mm feletti csapadék is hullhat. Az Alföldön kicsi a csapadék esélye. A nyugati, északnyugati szelet helyenként erős lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 fok között várható.

Este aztán megérkezik az első hidegfront, nyomában pedig a lehűlés. A 24.hu azt írja, szombat lesz a mélypont, az észak-keleti tájakon az októberre jellemző 13 fok lehet a napi középhőmérséklet, az országos átlag hajnalonként 6-17 fok körül alakul, de egyes helyeken akár 2-3 fokig csökkenhet a hőmérséklet.

Napközben 17-25 fokot is mérhetünk, utóbbi érték csalóka, mert a tartósan naposabb tájakra vonatkozik, amiből nem lesz sok a héten. Felhőkből viszont kijut bőven, az előttünk álló napokban sok esőre, záporra, zivatarra számíthatunk, a legtöbb csapadék a déli és a keleti megyékben várható. Összességében a hőmérséklet legalább hét Celsius-fokkal múlja majd alul az augusztus végén megszokott értéket.

A hosszabb távú előrejelzés szerint legalább tíz napig marad az évszakhoz képest hűvös idő, szeptember 3-4. környékén indulhat felmelegedés, ekkor visszatérhetünk az átlagosnak mondható 21-26 fokos értékekhez. Jelenleg úgy tűnik, hogy a következő hidegbetörés szeptember közepén érkezik, 16-21. között számíthatunk újabb jelentős lehűlésre.

Az ELTE TTK Meteorológiai Tanszékén már két évtizede követik műholdas megfigyelésekből szerzett adatokkal a városi hősziget hatást Budapesten. A kutatók úgy vélik, a közeljövőben már a májusi időszakban is 40 fokig melegedhet a belvárosban az árnyékmentes, aszfaltozott felszínek hőmérséklete.

Fotó és leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Sztárok
Ahogyan a Mirror is írja, Harry és Károly hamarosan újra láthatják egymást, ha minden a herceg tervei szerint alakul majd.
Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.