Utazás

Az elsüllyedt Budapest nyomában - varázslatos kisfilm idézi meg fővárosunk eltűnt épületeit

A történelem viharában tűntek el

A kisfilm során olyan épületeket láthat a közönség, melyek a második világháborúban vagy az 1956-os szabadságharc során sérültek meg, majd elbontották őket. "Európa több nagyvárosában – mint Prága, Bécs vagy München – a késői 19. század és a századforduló építészeti minőségei hasonlóak, mint amiket ezen a filmen is láthatunk, de Budapesten sok tűnt el ezekből: részben a háború pusztításai miatt, részben pedig a ’45 utáni »szovjetizációval« összefüggő politikai koncepciók áldozataként" - ecsetelte a HVG-nek Sólymos Sándor, a Magyar Képzőművészeti Egyetem egykori rektorhelyettese, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem jelenlegi szaktörténésze, majd hozzátette: "Ennek legismertebb és talán legfájóbb példája a régi Nemzeti Színház épülete, aminek a helyén ma is egy idétlen tér van csak, aminek kialakítását annak idején a metróépítéssel magyarázták. A szovjet rezsimnek az útjában volt a nemzet színháza és az a tradíció, amit megtestesített."

A régi korok csodái iránt fogékony közönség bizonyára sok örömet lel majd az Eltűnt Budapest-sorozat harmadik részében, de az is borítékolható, hogy mindenki szeretni fogja a rövidfilmet, aki bármilyen szállal kötődik hazánk fővárosához. Íme az alkotás:

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Reményeink szerint 2022-ben jóval többet utazhatunk külföldre, így rugalmas feltételek mellett akár már most érdemes lefoglalni az álomnyaralást. Mutatjuk, melyek lesznek a legnépszerűbb úti célok.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Sztárok
A világhírű teniszező, Novak Djokovic megmutatta, hogyan tudsz kánikula közepén elegáns maradni.
Egészség
A klímának vannak egészségügyi kockázatai, ha valaki rosszul használja, és még a szemed is begyulladhat.
Sztárok
Sok évnyi titkolózás és találgatás után végre hivatalosan is megerősítették a Hollywoodot régóta lázban tartó pletykát. Cara Delevingne egy exkluzív interjúban nyíltan beszélt arról, hogy valóban...
Egészség
Az 1-es típusú cukorbetegség hirtelen és drámaian léphet be a mindennapokba, ha nem ismerjük fel időben a szervezetünk vészjelzéseit. Most eláruljuk, melyik az az öt legfontosabb, kezdetben...
Lifestyle
A nyár sokak számára az új kezdetek időszaka, ám a csillagok szerint nem mindenki tudja maga mögött hagyni a múltat. Júliusban három csillagjegynek olyan régi ügyekkel, érzésekkel vagy döntésekkel...
Egészség
A szív folyamatosan dolgozik, még akkor is, amikor mi pihenünk, és minden egyes nap több ezer liter vért keringet a szervezetben. Nem véletlen, hogy az étrend és az életmód olyan erősen összefügg a...