Utazás

43 éve történt a budapesti tömegközlekedés máig egyik legsúlyosabb katasztrófája

Nyomozás a baleset kapcsán

Az 1951 óta közlekedő csepeli HÉV a BKV egyik legfontosabb vonalának számított, hiszen az 1970-es években ezen a HÉV vonalon lévő gyárakban és üzemekben mintegy 70 ezer ember dolgozott. Hatkocsis szerelvények jártak, és ezek egyszerre mintegy ezer embert tudtak elszállítani.

Az 1978-as katasztrófa azonban sajnos nem volt példa nélküli: 1952. december 26-án, a Császárfürdőnél váltóhiba miatt rohant bele a szentendrei HÉV-szerelvény egy álló mozdonyba, akkor 26-an haltak meg. Erről a szerencsétlenségről az áldozatok hozzátartozóin és a szemtanúkon kívül nem sokan tudhattak, azt a hatóságok (elsősorban az ÁVH) minden eszközzel igyekeztek eltitkolni, és ez többé-kevésbé sikerült is. De huszonhat évvel később ez már lehetetlen lett volna.

Egyszer csak elkezdtek az utasok kiabálni, nem áll meg a HÉV, nem áll meg a HÉV, majd ekkorra már kitört a pánik. Többen kiabálták, hogy húzzák meg a vészféket (…) Meg is húzták, de ebben a pillanatban nagy csörömpölés, jajveszékelés közepette az utasok egymásnak estek, közöttük én is. (…) Arra eszméltem, hogy az ajtón nem tudunk kimenni, mert azt nem lehetett kinyitni. Az utasok egy része ezért az ablakot törte be. (…) Majd amikor az ajtó kinyílt, valaki ránk szólt lentről, hogy ne lépjünk le, mert éppen ott egy vérző ember teste fekszik” – tudható meg az egyik szemtanú korabeli vallomásából.

A katasztrófa után az esti híradó közvetített a Boráros térről, amit milliók láthattak, így nem csoda, hogy a tragédia valósággal sokkolta a lakosságot. Ráadásul ekkor már tíz éve nem történt Magyarországon 5-nél több halálos áldozattal járó vasúti szerencsétlenség, a pánikhangulathoz valószínűleg az is hozzájárult, hogy az eset Budapest belterületén történt. Két nappal a tragédia után a lapok már nemcsak az áldozatok névsorát közölték, de azt is, hogy a rendőrség a baleset napján őrizetbe vette L. Sándor László 21 éves és V. Károly 36 éves HÉV-motorvezetőt, valamint S. János 30 éves villanyszerelőt.

Azt, hogy mi történt pontosan 43 évvel ezelőtt, hosszú és alapos nyomozással derítették ki, amely során nem csak az utasokat és a csepeli végállomás és kocsiszín dolgozóit hallgatták ki; több, egymástól független szakértői vélemény is készült, így szinte percről percre rekonstruálni tudták az eseményeket.

A 21 éves fiatalember mindössze két és fél hónapja vezetett HÉV-szerelvényt, ez idő alatt pedig több kisebb balesetben is szerepe volt már. Indulás előtt jelezte, hogy nincs minden rendben a szerelvénnyel, a villanyszerelő azonban azt mondta a már amúgy is késésben levő szerelvény vezetőjének, menjen egy kört, utána jobban megnézi a hibát.

A szerelvény végül 12 perces késéssel indult, de csak 15–20 km/h sebességre gyorsult, és időnként rángatott is. L. Sándor így ment vele két megállót. A vonat utasa volt egy L. Sándornál tapasztaltabb, szolgálaton kívüli motorkocsi-vezető, V. Károly is, akinek feltűnt a lassú haladás, ezért előrement a vezetőfülkéhez, és kérés nélkül átvette a kocsi vezetését. A vonatot V. Károly sem tudta felgyorsítani, de amikor megérkeztek a következő megállóhoz, már a fékberendezések sem működtek megfelelően, és a HÉV túlfutott a peronon. V. Károly ennek ellenére továbbindult. A jármű egy szakaszon továbbra is lassan, akadozva haladt, de az ezt követő 15 ezrelékes lejtőn 40–50 km/h közötti sebességre gyorsult fel, és ettől kezdve fékezhetetlenné vált. Amikor észlelték, hogy nem fognak tudni megállni, a vezetőfülkéből az utastérbe rohantak – itt érte őket a szerencsétlenség.

Az igazságügyi, műszaki és forgalmi szakértők bevonásával lefolytatott hatósági vizsgálat a motorvezetők és a HÉV-szervizszolgálat felelősségét állapította meg. A Fővárosi Bíróság elsőfokú ítéletében (1978. november) a vasúti közlekedés biztonsága elleni, halált és különösen nagy kárt okozó gondatlanul elkövetett bűntettben a 21 éves L. Sándort elsőrendű vádlottként főbüntetésül 3 év 8 hónap fogházban letöltendő szabadságvesztésre, mellékbüntetésül a villamos motorvonatok vezetésétől négy évi eltiltásra; V. Károlyt másodrendű vádlottként főbüntetésül 2 év 8 hónap, ugyancsak fogházban letöltendő szabadságvesztésre, mellékbüntetésül a villamos motorvonatok vezetésétől három évi eltiltásra ítélte. A másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság ítéletében (1979. március) V. Károly fogházbüntetésének tartamát 3 év 4 hónapra emelte, s mindkét vádlottat véglegesen eltiltotta a vasúti járművek vezetésétől. A Legfelsőbb Bíróság büntetőkollégiumának határozata megállapította: a balesetet a vádlottak mulasztása és – részben erre visszavezethető – műszaki okok idézték elő.

Több mint negyven év után kelt újra életre a vulkán. Mindent beborított a hamu.

Leadfotó: facebook.com/kupakoipaprika

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.
Sztárok
A mindennapok során rengetegen igyekeznek elrejteni ősz hajszálaikat, Salma Hayek pedig egy igencsak meglepő ötlettel állt elő a probléma gyors megoldására.