Utazás

Ez a legfurcsább hely az egész világon: az egész falu egyetlen házban él ezen a településen

Tényleg szellemjárta hely lenne?

Whittiert évtizedekig csak hajóval vagy vonattal lehetett megközelíteni, most azonban már egy alagút is vezet a városba, ami autóval járható, azonban itt mindkét irányban óránként csak egyszer engedik a forgalmat, de csak este 10.30 percig. Ekkor ugyanis az alagút „bezár”, és se a faluból ki, sem pedig oda be nem lehet menni. Érdemes a környezetről is pár szót ejteni, ugyanis az egészen festői: Whittiert lélegzetelállító hegyek veszik körül, és olyan állatok élnek a környéken mint a rénszarvasok, a vizeken pedig hosszúszárnyú bálnák is láthatók. Lapozd fel galériánkat még több képért és érdekességért!

A Begich-torony egyik lakója, aki tanárként dolgozik a helyi iskolában elárulta, hogy a mindennapok a különös faluban sokkal inkább egy nagyvárosi élethez hasonlítanak, mint egy kisvároshoz. A helyiek nagyon hálásak, hogy csak ritkán kell kimerészkedniük a jeges szélbe és fagyba, mert minden, amire szükségük lehet, megtalálható a társasházban, mindössze pár perc sétára saját küszöbüktől.
Kattints a további képekért!

Ha jön a nyár, akkor beindul a levendulaszezon. Az illatos levendula júniusban virágzik, így pont jókor készül el az Újpesti Levendulapark!

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Sztárok
Asta Nielsen a némafilm korszak első európai sztárjaként vonult be a történelembe; kivételes élete volt, ő maga pedig igazi jelenségként ragyogott, akiért csakis rajongani lehetett.
Utazás
A Védelmi Tanács vasárnapi ülése után magasabb szintre emelték hazánkban a terrorkészültséget - számolt be róla a Magyar Nemzet.
Fashion&Beauty
A brit királyi család legnépszerűbb tagja maga a két lábon járó stílusosság. E megtisztelő titulust nagyrészt következetességének és pontosságának köszönheti.