Utazás

Veszélyben az idei balatoni strandszezon: nem csak a drasztikus áremelkedés miatt kell aggódnunk

Mélyen a pénztárcájába kell nyúlnia annak, aki idén a magyar tengerhez tervez nyaralást, azonban nem ez az egyetlen aggodalomra okot adó történés a Balatonnál. Mivel idén nagyon kevés csapadék esett, így vészesen alacsony Magyarország legnagyobb tavának vízszintje.

Az állatvilágra és a strandszezonra is hatással lehet

Nemrégiben a Femcafe.hu-n is beszámoltunk arról, hogy idén a vendégek már nem a tavalyi árakkal találkozhatnak a Balatonon, hiszen egyik napról a másikra mennek fel az árak, a vendéglátás pedig már nem tudja követni ezeket a változásokat. Ráadásul nemcsak az alapanyagok, hanem az üdítők és az alkoholos italok árai is emelkedtek, valamint a közüzemi díjak drágulása, a szakmunkás minimálbér emelése és a munkaerőhiány sem kedvez a balatoni vendéglátásnak. Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének tiszteletbeli elnöke a Reggeliben arról beszélt, hogy idén nyáron a Balatonnál 15-20 százalékos, de akár ezt meghaladó drágulásra is lehet majd számítani.

Nem ez jelenti azonban az egyetlen problémát a magyar tengernél. Az ATV Híradó riportjában arról számolt be, hogy kevés a víz a Balatonban. A vízszint most 12 centivel alacsonyabb az ilyenkor megszokottnál. Az áprilisban eddig hullott csapadék csupán 2 centiméterrel tudta megemelni az amúgy is alacsony vízszintet a Balatonon, amely a jelenlegi mérések szerint nagyjából 103 centiméter körül mozog. A szakemberek szerint ez az év nem bővelkedik csapadékban, ez is az oka az alacsony vízállásnak. Azért lenne fontos, hogy a Balaton tavasszal elérje a vízszint maximumot, hogy a nyári szezon végéig elegendő legyen a vízmélység a hajózáshoz és a strandoláshoz.

A jelenség azonban nem egyedi: amíg idén márciusban 30 mm csapadék esett, addig 2012 azonos időszakában például ez összesen 4 mm volt. Ezzel szemben akadt olyan év is, amikor a tavasz első hónapjában összesen 122 mm csapadék hullott. Májer József, a Pécsi Tudományegyetem biológus professzora szerint a kevés csapadéknak az alacsony vízszint lesz a hozadéka a Balatonon, ami nem jó az állatvilágnak, ugyanis a kisebb víznyomás hatására felmelegszik az iszap, ami halpusztuláshoz vezethet.

Az alacsony vízszint a vitorlás turizmusnak sem tesz jót, így ha nincs csapadék, más megoldáshoz kell folyamodni. „Ha nem szeretnénk lemondani Balatonról, és egy elmocsarasodott horgásztóként tekinteni rá, fontos, hogy meginduljon a tervszerű, kompromisszumokon és együttgondolkodáson alapuló vízkotrás, mederkarbantartás” – hangsúlyozta Búzás Attila, a Yachtclub Keszthely táredzője.

A szakemberek szerint a következő hetekben nőhet a csapadék mennyisége, ami segíthet a Balaton vízszintjének növekedésében.

Úgy tűnik, nem csak nekünk a Balaton a Riviéra, ugyanis egy külföldi oldal a legszebb európai településeket rangsoroló tízes listáján egy hazai tóparti helyet is feltüntetett.

Fotó és leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Az Oroszlán izgalmas híreket hall egy női ismerősétől. Napi horoszkóp!
Lifestyle
A Kos egy nagy lehetőség előtt áll. Heti horoszkóp. III.21. - IV.20. Kos Ezen a héten lehetőséget kapsz arra, hogy meghozz egy régóta halogatott döntést. A csillagok segítenek abban, hogy...
Sztárok
A legendás magyar színésznek két gyermeke született: Lili 1995-ben, míg Marcell egy évvel később, 1996-ban látta meg a napvilágot.