Utazás

Ha a balatoni régió legjobb szállodáját keresed, Balatonfüredre kell utaznod

Legalább is a vasárnap délben lezáruló közönségszavazás szerint. A voksolók döntése alapján a hat versenyben induló balatoni szálloda közül egy balatonfüredi szálláshely a legméltóbb, a régió legjobbja, azaz A HÓNAP HOTELE címre.

A szavazatok összesítése után egyértelműen kijelenthető, hogy az első helyet illetően nem volt kérdés. A Hotel Silverine Lake Resort**** , a szavazók 33 százalékát nyerte meg magának, így ezzel a szálláshellyel már ötre nőtt a döntősök száma. Ez azt jelenti, hogy már csak két régiós nyertes számára van hely a fináléban, amelyre 2020. januárjában kerül majd sor. Itt derül majd ki, hogy melyik lesz az a szálloda, amelyik elnyeri AZ ÉV HOTELE címet és annak gyönyörű díját, melyről szintén Ti fogtok dönteni.

A balatoni régióban a második helyéért viszont szoros volt a küzdelem, amiből a siófoki CE Plaza Hotel****, jött ki győztesen. Ez a szálloda ugyanúgy 17 százalékot kapott, mint a harmadik helyet megszerző balatonlellei BL YachtClub & Apartments. Itt tehát csak pár szavazat döntött.

Novemberben 6 szálloda száll harcba a dél-dunántúli régió legjobbja, azaz A HÓNAP HOTELE címért!

Erről a hat szállodáról – mint mindig – most is a szavazóknak kell döntenie, miután a hoteltesztelők által megismerték azokat. Most vasárnap már láthattatok két dél-dunántúli hotelt ebből a régióból, melyekre egészen vasárnap délig lehet szavazni a műsor Facebook oldalán, ITT.

AZ ÉV HOTELE legutóbbi epizódjában egy fiatal házaspár, egy bortúrával egybekötött hoteltesztelésen vett részt, először Villányban, majd Faddon.

A fiatalok három évvel ismerkedtek meg egymással. Zoli akkor még autóbuszvezetőként dolgozott, Éva pedig a férfi által vezetett buszon utazott minden nap. Kapcsolatuk innen indult, amiből hatalmas nagy szerelem, eljegyzés, majd házasság lett. Remekül megvannak, a közös jövőt, családalapítást terveznek. A két napos borkóstolókkal egybekötött hétvégén egyrészt harmadik évfordulójukat ünnepelték, másrészt Zoli bortudását szélesítette, ugyanis az utóbbi időben ez a szakma felkeltette érdeklődését. Hogy hogyan érezték magukat a hétvégén, és mennyire tetszett nekik a két dél-dunántúli szálloda az AZ ÉV HOTELE legutóbbi epizódjából már kiderült. Viszont, ha valamiért lemaradtál róla, akkor sincs gond. Az adást bármikor visszanézheted az RTL Most!-on.

Ebben a két szállodában járt Zoli és Éva:

Bock Hotel Ermitage****

A négycsillagos borhotel, a Villányi borvidék egyik legfontosabb városában, Villány szívében fekszik. A szálloda 1996-ban nyitotta meg kapuit, viszont jelenlegi formáját csak 2013-ban kapta meg. A hotel a borkultúra rajongóinak szinte kötelező, de a wellness részleg, a játszótér, a konferenciatermek és a számos szolgáltatás miatt nem csak a borok szerelmesei, hanem minden vendégtípus megtalálja számításait. A vendégeket az étteremben igazi házias stílussal, családias légkörrel és finom ételekkel várják. A fogásokat természetesen hozzáillő minőségi, üde és zamatos borokkal kísérhetik. Ha erre sodor az élet, akkor semmi esetre se hagyd ki a vezetett borospince látogatást, ahol számos információt megtudhatsz az 1850 óta szőlőtermesztéssel foglalkozó Bock családról, a borkészítés fortélyairól és azok típusairól. Nem mellesleg olyan borokat kóstolhatsz, amitől a szavad is eláll majd.

További részletek itt.

Donautica Étterem és Hotel

Csend, nyugalom, kikapcsolódás. Klisének tűnhet, de itt ez lesz az első, amit megtapasztalhatsz. Az ember szinte hallja a természetet, a madarak csicsergését, a fák neszét és a víz hangját. Ugyanis a négycsillagos exkluzív szálloda a Holt-Duna gyönyörű partján, háborítatlan természeti környezetben, a szekszárdi borvidéktől csupán 20 km-re fekszik. A 2018-ban nyílt épületben 6 apartman és 11 egyedi szoba várja a kikapcsolódni vágyókat. A szobák formabontók, hiszen nincs két azonos belőlük. Mindegyiket a természet inspirálta, ebből adódóan minden egyes szoba más-más designt kapott. Az étterem a recepció mellett helyezkedik el, ahol a kíváncsibb vendégek a séfek munkáját is nyomon követhetik, a látvány konyhának köszönhetően. Az üvegfalak miatt innen is, de szinte az egész szállodából csodaszép kilátás nyílik a Duna holtágára. A romantikus, meghitt vacsora itt garantált, amihez minőségi borok is dukálnak. Ez utóbbiból itt biztosan nem lesz hiány.

További részletek itt.

Szavazz és nyerj egy wellness hétvégét!

A www.facebook.com/azevhotele oldalon vasárnap délig szavazhatsz a műsorban bemutatott szállodák valamelyikére. Ugyanis aki szavaz, az nyerhet egy wellness hétvégét abba a szállodába, ahová voksát leadta. Idén is minden szavazat számít, ugyanis ez egy verseny, ahol Te döntheted el, hogy melyik szálloda legyen a régió, azaz A HÓNAP HOTELE, majd végül AZ ÉV HOTELE.

Vasárnap két dél-dunántúli szálloda méri össze erejét

AZ ÉV HOTELE soron következő adásában a műsorvezető, Éry-Kovács Zsanna, Nórával és Zsolttal a kaposvári Prestige Luxus Apartmanházat, illetve a Hotel Európa Dombóvár-Gunaras***-t teszteli le. Szeretnéd tudni, mivel érdemes a szállodák környékén elütni az időt? Kíváncsi vagy a hotelekre? Talán a szereplők sztorija érdekel? Akkor írd fel magadnak. Vasárnap, 12:20, RTL Klub, AZ ÉV HOTELE.

Mondd meg Te, melyik legyen AZ ÉV HOTELE!

Magyarország egyetlen televíziós hotelversenye, az RTL Klubon futó, AZ ÉV HOTELE közönségszavazás lehetővé teszi, hogy szavazatukkal a nézők válasszák meg az egyes magyarországi régiók legjobb hotelét, azaz a HÓNAP HOTELE, végül AZ ÉV HOTELE nyertes szállodáját. Idén is érdemes hetente voksolni, mert minden egyes szavazattal nő az esély az év végi főnyereményre, azaz egy teljes hétre AZ ÉV HOTELE győztes szállodájában. A szavazatokat a műsor Facebook oldalán lehet leadni. Az elismerés rangját mutatja, hogy AZ ÉV HOTELE díj a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége Év Szállodája szakmai díjának testvérversenye.

AZ ÉV HOTELE közönségszavazáshoz kapcsolódó televízió műsor az RTL Klubon az utazók szemszögéből, személyes élményeiken keresztül mutatja be a címért versenybe szálló szállodákat. Minden adásban egy-egy pár vagy család kalandjait láthatjuk, akik elutaznak egy hétvégére két magyarországi hotelbe valamilyen céllal a lánykéréstől a házassági évfordulóig és kipróbálják, illetve értékelik is a bemutatott hoteleket.

AZ ÉV HOTELE Közönségszavazás múlt vasárnap befejezte az ötödik, azaz a balatoni régió versenybe szálló hoteleinek tesztelését. A szállodák bemutatása tehát véget ért, de a verseny csak most kezdődik.

Oldalak

Utazás
Sztárok
Balogh Levente arról is lerántotta a leplet, milyen autók állnak nála otthon a garázsban. Nem szereti látványosan szórni a pénzt, ráadásul a lányai sem akarnak visszaélni hírnevével.
Lifestyle
Köztudott, hogy nagyon jó ötlet a napot egy kiadós reggelivel kezdeni, este pedig egy egészséges fogással zárni. Na, de mi a helyzet az ebéddel?
Sztárok
Bennfentesek szerint Katalin hercegnének és Vilmos hercegnek olyan elképzelése van a közeljövőt illetően, ami az egész családjuk életére hatással lesz.