Utazás

Augusztusban lesz kétéves! Óriási siker a SZÉP-kártya

Az MKB SZÉP-kártya birtokosai a 2011-es keretnek mindössze 2 százalékát nem használták fel, így csak 5 millió forintot kellett visszautalni a korábbi befizetéseket teljesítő munkáltatóknak - közölte az MKB Bank hétfőn.

Egytől 490 ezer forintig terjedtek azok a tételek, amelyeket visszautaltak az érintett 104 munkáltatónak.

2011-ben jelent meg a piacon

Az MKB SZÉP-kártyára 2011-ben beérkezett pénzeket 98 százalékban el tudták költeni a kártyabirtokosok - idézi a közlemény Lehoczky Lászlót, az MKB SZÉP-kártyát kibocsátó MKB Egészségpénztárt és Nyugdíjpénztárt Kiszolgáló Kft. ügyvezető igazgatóját.

Az MKB SZÉP-kártya 2011 augusztusában jelent meg a piacon. Az első évben 741 munkáltató partnerrel kötöttek szerződést, amelyek az akkor még csak szálláshelyre felhasználható plasztikkártyára 260,8 millió forintot utaltak át. Ebből 2012 végén még 13 millió forint felhasználatlan volt, ezért a kártyakibocsátó különböző csatornákon figyelmeztetett az összegek elköltésére vonatkozó határidőre, 2013. május 31-ére - közölte az MKB.

A közlemény szerint a kezdetektől összesen 16,6 milliárd forint béren kívüli juttatás futott be az MKB SZÉP-kártyákra. Míg 2012 egészében 10 milliárd forint munkáltatói hozzájárulást írtak jóvá, 2013 első felében már 6 milliárd fölött járnak.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Az MKB SZÉP-kártya birtokosi köre meghaladja a 112 ezret, a plasztiklapot több mint 13 ezer szolgáltatóhelyen lehet felhasználni - áll a közleményben.

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
Az OTP SZÉP-kártya tulajdonosai szintén 98 százalékban használták fel a 2011-es keretet a 2013. május 31-i határidőig. Az OTP Pénztárszolgáltató Zrt. még június végén tájékoztatta az MTI-t arról, hogy a megmaradt részt, mintegy 30,5 millió forintot visszautalták összesen 370 munkáltatónak.

A társaság közölte azt is: a kártyákra az idén eddig több mint 30 milliárd forintnyi munkáltatói feltöltés érkezett. A 2011-es indulás óta több mint 85 milliárd forint volt a munkáltatói befizetés. Jelenleg a mintegy 650 ezer kártyabirtokos 20 ezer elfogadóhelyen fizethet OTP SZÉP-kártyával.

A harmadik kártyakibocsátó, a K&H Bank 2012. januárjától bocsát ki SZÉP-kártyát - közölte a bank az MTI megkeresésére hétfőn. Tavaly összesen csaknem 7 milliárd forintot töltöttek fel a K&H SZÉP-kártyára a munkáltatók béren kívüli juttatás formájában, ebből csaknem 4 milliárd forint áramlott a belföldi turizmus különböző szolgáltatásaiba.

Az elmúlt másfél évben összesen mintegy 3000 munkáltató választotta a K&H Bankot, és csaknem 93 ezer kártyát igényeltek munkavállalóiknak. Az idei év első öt hónapjában csaknem 3 milliárd forintot utaltak a munkáltatók a dolgozók elektronikus utalványkártyájára, ennek jelentős részét várhatóan a nyár végére el is költik - tájékoztatott a K&H.

Forrás: MTI

Oldalak

Utazás
Sztárok
Tizenöt év után tért vissza Liptai Claudia a Mokka stúdiójába. Péntek reggel Henry Kettner oldalán köszöntötte a nézőket, láthatóan felszabadultan, humorral indítva az új korszakot a TV2 reggeli...
Sztárok
A nyolcvanas évek egyik legelbűvölőbb színésznőjéért férfiak milliói rajongtak, ám a világhírnév ellenére végül hátat fordított Hollywoodnak – napjainkban Mia Sara már egészen más életet él.
Sztárok
Pumped Gabó neve már a kezdektől összeforrt a Balaton Sounddal és a feltűnő fesztiváltánccal, ám egy friss podcastbeszélgetésben elárulta: sokan még mindig azt hiszik, valóban így hívják, művészneve...
Sztárok
A Forma–1 istállója ma már nem csupán a technikai zsenialitás és a sebesség szentélye, hanem a nemzetközi divatvilág kifutója is, ahol a pilóták barátnői és feleségei épp akkora reflektorfényt kapnak...
Sztárok
Matolcsy Ádám továbbra sem jelentkezett a hatóságoknál, miközben már külön erre szakosodott nyomozói egység keresi. Egy büntetőjogász szerint a külföldi tartózkodás sem jelent feltétlenül védelmet.
Lifestyle
Neked mit ígérnek a csillagok a szerelemben? A hétvégi horoszkópból kiderül!