Utazás

Gigantikus aszteroida közelít meg ma minket - háromszor akkora, mint a Szabadság-szobor

Mindig fennáll a veszélye, hogy módosul a pályájuk

A csillagászok jóslata szerint egyébként a kisbolygó nem jelent potenciális veszélyt számunkra, annak ellenére sem, hogy viszonylag közel halad majd el. 970 ezer mérföldre, vagyis 1 560 000 kilométerre jár majd tőlünk, ami nem is tűnik olyan messzinek, ha arra gondolunk, hogy ez körülbelül négyszerese a Föld és a Hold távolságának.

A Föld közelségében elhaladó aszteroidák többsége egyébként nem jelent fenyegetést ránk nézve. A NASA mégis folyamatosan nyomon kíséri a Föld közeli objektumok helyváltoztatását, ugyanis a szakemberek szerint mindig fennáll az esélye, hogy egy-egy égitest pályája módosul, és ezáltal akár veszélyessé is válhat a bolygónkra nézve. Ráadásul az ilyen objektumok tanulmányozása a Naprendszer korai időszakának feltérképezését is segítheti, az aszteroidák többsége ugyanis olyan kőzettöredék, mely ebből a periódusból származik.

A 2021 NY1 nevű égitest óránként 33 800 kilométert tesz meg a világűrben, ami 27-szer gyorsabb, mint a hang terjedése. Egyébként korántsem ez az az aszteroida, mely a legközelebb sodródott a Földhöz. A "megtiszteltetés" a 2020 QG nevű égitestnek jutott, mely tavaly augusztusban 2950 kilométerre haladt el az Indiai-óceán felett. Ennél közelebb egyetlen aszteroida sem jutott a Földhöz anélkül, hogy ne égett volna el a légkörben.

Fotó: 123rf

Megrázó felvételek készültek a vulkánról, mely felébredt szendergéséből.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.
Sztárok
A mindennapok során rengetegen igyekeznek elrejteni ősz hajszálaikat, Salma Hayek pedig egy igencsak meglepő ötlettel állt elő a probléma gyors megoldására.