Utazás

Kritikus a helyzet az Antarktiszon, óriási jégtömeg omolhat össze

A kutatók egyre jobban aggódnak.

Omlásveszély

Az antarktiszi gleccserek és jégtömbök drasztikusan gyengültek, elvékonyodtak az elmúlt 25 évben, a kutatók pedig egyre inkább aggódnak amiatt, hogy a nyugati részen lévő jégtábla 25 százaléka összeomolhat a közeljövőben - írja a Live Science. A Föld legszélsőségesebb területén néhány helyen 122 méterrel vékonyodtak a gleccserek. Ennek nem sok köze van egyébként az időjárás változáshoz, ez a folyamat évtizedek alatt ment végbe, köszönhetően a bolygó felmelegedésének - olvasható egy friss tanulmányban. A jelenlegi probléma az, hogy a Nyugat-Antarktisz két legnagyobb jégtömbje - a Thwaites és a Pine Island - most ötször gyorsabban olvad, mint egy korábbi felméréskor megállapították, még 1992-ben. Ezeknek a jégváltozásoknak a meghatározásához a kutatók 25 évig terjedő regionális klímamodelleket készítettek, műholdadatokat vizsgáltak. A friss jelentéseket május 16-án közölték a Geophysical Research Letters nevezetű folyóiratban. Többek között például az európai távérzékelési (ERS) műholdak - ERS-1 és ERS-2 - segítségével közel 800 millió mérést végeztek az Antarktiszon.

Súlyos gyengülés

A tudósok megállapították, hogy az antarktiszi jégtakarók jelentős területei súlyosan gyengültek, illetve "dinamikus egyensúlyhiányt" mutattak. Ez az egyensúlytalanság főként a nyugati részre volt jellemző, a sérült, elvékonyodott tömböket pedig nem töltötte fel a rendszeresen bekövetkező havazás, hótakaró. Az Antarktiszi-félszigeten - Nyugat-Antarktisztól északra fekvő terület - a becslések szerint elképesztően hosszú sávban szintén veszélyesen instabil a jég, és ugyanez az állapot uralkodik a keleti félen is.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

"Az adatok elemzésének köszönhetően pontos képet kaptunk a gleccserek, a jég jelenlegi állapotáról és a változásokról. Tisztán látjuk, hogy a drámai átalakulás az Antarktisz legsérülékenyebb jégtömbjeit érintette, melynek következtében drasztikus változás állhat be a bolygó tengerszintjében - drasztikus emelkedés" - magyarázta Andy Shepherd, az angliai CPOM obszervatórium igazgatója.

1992 óta az antarktiszi jég olvadásának következtében körülbelül öt milliméterrel emelkedett a tengerszint. Ez elsőre nem tűnik olyan soknak, de tekintve, hogy az említett jégtömbök milyen rohamosan gyengülnek, ez a jövőben sokkal nagyobb értékeket mutat majd, ami miatt nagyon aggódnak a tudósok.

Fotók, leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Sztárok
Hamarosan visszatér a képernyőre az X-Faktor legújabb évada, az RTL által közzétett legfrissebb előzetesek pedig garantálják, hogy feszültségből és drámai pillanatokból idén sem lesz hiány a mentori...
Sztárok
Rendkívül megható és látványos fotóval jelentkezett az Instagramon a várandós Palvin Barbi és férje, Dylan Sprouse, miközben a rajongók segítségét kérik születendő gyermekük elnevezéséhez.
Sztárok
A világ első oknyomozó újságírónője, Nellie Bly Elizabeth Jane Cochran néven látta meg a napvilágot 1864-ben Pennsylvaniában. 23 éves korában őrültnek tettette magát annak érdekében, hogy beépüljön...
Lifestyle
A többség nem szokta fűszerezni a rántott húst, maximum egy kis sóval, de még az sem mindegy, hogyan teszi az ember.
Sztárok
A Jólvanezígy legutóbbi adásában vendégeskedett Majka, aki a műsorvezetővel, Nagy Ádámmal beszélgetve egy egészen döbbenetes történetet osztott meg a népszerű olasz turistaparadicsom, Velence...
Lifestyle
Andrew Graham-Dixon brit művészeti szakértő úgy véli, hogy azonosította Johannes Vermeer holland festő 17. századi remekművének, a Lány gyöngy fülbevalóval című ikonikus festményének híres alanyát –...