Utazás

Annyira siralmas az albérletpiac, hogy már egy erkélyen lévő sátorra is van kereslet

Többen is érdeklődtek már a sátor iránt, amit egy erkélyén kínál kiadásra egy svájci nő. Így szeretné csökkenteni lakhatása költségeit, és úgy tűnik, a tere működik.

Legalább a kilátás szép

Az albérletkérdés nem csak hazánkban számít jelentős nehézségnek, egy 27 éves svájci lánynak azonban forradalmi ötlet pattant ki a fejéből a probléma megoldására: hogy csökkentse zürichi lakásának költségeit, kiadja az erkélyét – adta hírül a The Sun nyomán a 24.hu. Sandra még egy kétszemélyes, vízálló sátrat is a bérlő rendelkezésére bocsát, amelyben szőnyeg, matracok és párnák is vannak. A jövőbeni bérlő a fürdőszobát és a konyhát is használhatja a lakásban. A hirdetés szerint az erkély csodás kilátást nyújt a „csillagos égre”, és ezért havi 500 svájci frankot – átszámítva körülbelül 173 ezer forintnak megfelelő összeget – kér a főbérlő.

Szeretnék valaki mással élni, és csökkenteni egy kicsit a lakbéremet. Ezért jutott eszembe a sátor ötlete” – fogalmazott Sandra, aki azt is elmondta, hogy Zürich ezen részén nagyon nehéz lakást találni, és ha sikerül, akkor is szinte megfizethetetlen a bérleti díj.

Bármilyen furcsának is tűnik elsőre a hirdetés, Sandra elmondása szerint már többen érdeklődtek nála, főleg diákok, akik menőnek tartják az ötletét. A lány azt is tudja, hogy télen nehezebb lesz bérlőt találnia, főleg úgy, hogy az erkély nincs is lefedve, de azt sem bánja, ha tavaszig nem költözik be senki.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Egy helyi ügyvéd azt mondta, hogy nem olyan egyszerű egy erkélyt és egy sátrat lakóhelyként kiadni, bár elvileg nem tilos. A svájci törvények szerint biztosítani kell a világítást, gondoskodni kell a zaj- és tűzvédelemről, és, ha a sátor sokáig a helyén marad, akkor a helyi építésügyi hatóság engedélyére is szükség van.

Az omikron-hullám miatt árcsökkentésre kényszerül a Ryanair. Európa legnagyobb diszkont légitársasága azonban arra számít, hogy hamarosan élénkül a turizmus, így erős nyárra készülnek.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
A nyár sokak számára az új kezdetek időszaka, ám a csillagok szerint nem mindenki tudja maga mögött hagyni a múltat. Júliusban három csillagjegynek olyan régi ügyekkel, érzésekkel vagy döntésekkel...
Egészség
A szív folyamatosan dolgozik, még akkor is, amikor mi pihenünk, és minden egyes nap több ezer liter vért keringet a szervezetben. Nem véletlen, hogy az étrend és az életmód olyan erősen összefügg a...
Sztárok
Az idei év elején egy félresikerült videó miatt a fél ország azt találgatta, hogy valóban megromlott-e Marsi Anikó és férje kapcsolata, olyannyira, hogy a válás is felmerült köztük. Anikó és Gábor...
Sztárok
A világ egyik legkeresettebb szupermodellje, Bella Hadid megrendítő őszinteséggel vallott a mindennapjait megnyomorító Lyme-kórról. A 29 éves sztár elárulta, hogy jelenleg élete egyik legsúlyosabb...
Lifestyle
A leander a nyár egyik leglátványosabb dísznövénye, de a tartós, 40 fok körüli hőség még ezt a mediterrán szépséget is komoly próbatétel elé állítja. Ilyenkor nemcsak az számít, hogy elegendő vizet...
Lifestyle
Már csak június 30. éjfélig kérhető a gépjárműadó öt havi, pótlékmentes részletfizetése. A határidő jogvesztő, vagyis aki lemarad, utólag sem pótolhatja a kérelmet. A NAV arra figyelmeztet: a...