A tökéletes nászút titka

Hónapok óta minden gondolatod az esküvőd körül forgott, szervezése minden energiádat lekötötte, most pedig nagyon jólesne egy kis pihenés, amikor újdonsült férjeddel csak egymásra figyelhettek. De mit tegyél, hogy a nászúttal kapcsolatban már ne kelljen idegeskedni?

Leszögezhetjük, hogy a legtöbb nő óvodáskora óta álmodozik a tökéletes esküvőről. A legtöbb kislány azonban azt gondolja, hogy az esküvő után „boldogan élnek, míg meg nem halnak”: egyik mesében sincs szó a nászútról, pedig igenis fontos része az esküvői hercehurcának. És nem mindegy, hogy eggyel több vagy kevesebb szerveznivaló? Hiszen az esküvőhöz hasonlóan a nászút is előzetes tervezést igényel. Érdemes minimum fél évvel az esküvő (vagy a nászút tervezett időpontja) előtt elkezdeni a szervezést, hiszen ilyenkor az ajánlatoknak még szélesebb köréből válogathatsz. Bár a „last minute” utaknak is ismerjük előnyeit, egy nászút mégiscsak A NÁSZÚT: (jobb esetben) egyszeri és megismételhetetlen.

Először is el kell döntenetek, milyen stílusú pihenésre vágytok: mászkálósra vagy inkább hasat süttetősre. Egy kimerítő esküvőszervezés és esküvő után talán jobban hangzik a semmittevés, ám ha nem vagy ez a fajta nyaraló, csak mások ösztönzésére ne vágj bele egy lustálkodós tengerparti nyaralásba! Egy idő után úgysem éreznéd jól magad. Oké, a nászút csak kettőtökről szól, ha viszont mindkettőtöknek „mehetnékje” van, jobban teszitek, ha meglátogattok egy helyi látványosságot, búvárkodtok, lovagoltok és így tovább, a választás csak rajtatok áll.

Fontos még elhatározni, mikorra tervezitek a nászutat: rögtön a lagzi után vagy esetleg pár hónappal később. Az álomesküvő mellett nem mindig elegendő a keret az utazásra is, ezért sokan például menyasszonytáncból összegyűjtött pénzből tervezik az utazást. Mindkét esetben fontos, hogy a lakodalom után pár napig csak egymásra figyeljetek, legyen a helyszín Bali vagy a saját lakásotok. Ha viszont azon szerencsések közé tartozol, akik rögtön az esküvő után útra kelhetnek, akkor számolj egy-két pihenőnapot, hiszen biztosan nem szeretnél „mosogatórongyként” megérkezni mézesheteid álomhelyszínére. Csomagolj be még az esküvőt megelőzően, hogy tényleg csak az utolsó simítások legyenek hátra közvetlenül az utazás előtt.

Húsz-harminc éve a balatoni szakszervezeti szállodák „hódítottak”, a párok ritkán választottak külföldi úticélt maguknak – főleg a lehetőségek hiánya miatt vagy anyagi okokból. A kilencvenes években elkezdődött a külföldi nászutak diadalmenete, az újdonsült házasok főleg Görögországba, Olaszországba utaztak. Napjainkban reneszánszát éli a belföldi nászút, a párok gyakran maradnak az országhatárokon belül, ahol szintén gyönyörű környezetben pihenhetik ki az esküvő fáradalmait. Az utóbbi időben olyannyira kiszélesedett a választék, hogy csak a szerelmesek fantáziáján – és pénztárcáján – múlik, hol szeretnék eltölteni mézesheteiket, -napjaikat. Választhattok tehát egy gyönyörű magyarországi kastélyt, vagy egy csodálatos tengerparti hotelt, a lényeg, hogy csak egymásra figyeljetek: nászútra ezért talán jobban megfelel egy szálloda, mint egy apartman, ami költségkímélő megoldás, ám általa veszélybe kerülhet a mézeshetek „mézes” jellege.

Végül felmerül a kérdés: érdemes bejelenteni, hogy nászutasok vagyunk? A válasz mindenképpen igen, hiszen így különleges ajánlatok közül válogathattok: a szállodák gyakran kényeztetik „nászutasaikat” ajándékokkal, esetleg kedvezményekkel. Az interneten kifejezetten a nászutas csomagok után is kereshettek, szinte minden szállodának és utazási irodának vannak ajánlatai direkt nászutasok számára.

Lehet, hogy túl romantikusan és közhelyesen hangzik, de mindenképpen igaz: teljesen mindegy, hova indulsz nászútra – a Seychelle-szigetekre vagy egy noname apartmanba a Balaton mellé – a lényeg a társad, aki elkísér. Szóljon ez az utazás mindkettőtökről, gondolj bele újdonsült férjed vágyaiba: ne erőltesd rá akaratodat (ha már az esküvői dekorációval kapcsolatban úgyis megtetted), töltsetek minél több időt együtt, hiszen ez egy csodálatos módja közös életetek megkezdésének.
 

Oldalak

Lifestyle
Ha ezt az akadályt is sikerrel veszed, jogosan lehetsz majd büszke magadra!
Egészség
Több komoly betegség kialakulásához is vezethet a használt sütőolaj újrafelhasználása, legalábbis ez derült ki egy friss tanulmányból.
Sztárok
Február elején derült ki, hogy rákkal kezelik a 75 éves brit uralkodót. Egyes bennfentes szerint Károly király betegsége sokkal súlyosabb, mint azt a közvélemény eddig gondolta.