6 dolog, amiért Prágát látni kell

Prágába legalább egyszer az életünk során érdemes elmenni, hiszen az Európa szívének számított város csodálatos látnivalókat tartogat a látogatóknak. Az „Arany város” számos művészt megihletett, ami sajátos hangulatának és történelmi örökségeinek köszönhető.

Károly-híd
A Moldova folyón átívelő 516 méter hosszú, 10 méter széles híd az egyik legkedveltebb turistalátványosság, ahol fiatal művészekkel, emléktárgyakat kínáló standokkal és utcazenészekkel találkozhatunk. A híd alapkövét 1357-ben IV. Károly fektette le, majd 1402-re készült el, ám akkor még nem értek véget a munkálatok, hiszen a Károly-híd híres szobrait egészen 1928-ig bővítették újabbakkal, amelyeket végül másolatokra cseréltek, és az eredetiket a Cseh Nemzeti Múzeumban őrzik. A híd mindkét végén egy-egy torony áll, amelyek kilátóként is működnek.

                


Orloj, a csillagászati óramű
Az Óváros téren, amely Prága legrégebbi tere, csodálatos ősi épületeket, templomokat láthatunk, ünnepek és vásárok színhelyéül szolgál. Az egyik legérdekesebb része, a városháza mellett található csillagászati óra, amelyen látható a Nap és a Hold pozíciója, és 10-22 óra között az órákat apostolok felvonulásával jelzi. Az Orlojt 1490-ben Hanus mester fejezte be, akit egy ízó karddal megvakítattak, hogy soha többé nem tudjon ehhez hasonlót készíteni. A városháza közel 70 méter magas tornyából lenyűgöző kilátás nyílik az Óvárosra.

                
                                                             
 

A Strahovi kolostor könyvtára
Prága gyönyörű barokk épülete a XVII. századtól könyvtárnak ad otthont, ahol 130 ezer értékes kötet található. A tiltott írásokat elrejtve tárolták, a mennyezeten lévő hatalmas freskók pedig nem mindennapi hangulatot árasztanak.

               


Szent Vitus-székesegyház

Prága gótikus jelképe több mint templom, hanem kultusz, kultúra, vallás, kincstár, múzeum, emlék-, és zarándok hely együttes otthona. A 124 méter hosszú, és 34 méter magas székesegyházat 600 évig építették, ahol a Cseh királyokat koronázták, és helyezték örök nyugalomra. IV. Károly is itt nyugszik, aki személyesen helyezte el a katedrális alapkövét. 

                                                                     

Hradzsin
A kultúra, a hatalom, az egyház és a művészetek vára, amely a világ legnagyobb összefüggő zárt várterülete. Az építészete három stíluskorszakot ölel fel: a gótika, a román és a reneszánsz korszakait. Mai formáját Mária Terézia uralkodása alatt érte el, külsőjét tekintve hasonlít a bécsi klasszicizmushoz. A várudvarban világhírű alkotással találkozhatunk, a Szent György szoborral, amely a legkiválóbb bronzszobrok közé tartozik.

             

 

Arany utcácska
Prága egyik legkedveltebb látnivalója a festői utcácska, melynek kicsiny házai a várfal alatt húzódnak meg. A XVI. században a házak a várvédők számára adtak otthont, míg később többek között alkimisták vették bérbe, akik az életelixírt keresték. Az utca mindkét oldalán börtöntornyok állnak; Nyugaton a Fehér torony, Keleten pedig a Daliborka.  Ebben az utcában egy kis ideig Franz Kafka is lakott, méghozzá a 22-es szám alatt.

            

 

Oldalak