3 pazar hazai fürdőváros, ahol felüdülhetsz a hosszú hétvégén

A mostani hosszúhétvégére sajnos meglehetősen rossz időt mondanak. Ez nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem mozdulhatunk ki a lakásból, hiszen hazánk számos wellness és termálfürdővel rendelkezik, melyek a hideg esős időben igazi felüdülést nyújtanak.

Hajdúszoboszló – az alföldi fürdőváros
Az Alföld legismertebb fürdővárosa ideális választásnak bizonyul a hosszú hétvégén a feltöltődni vágyók és a kisgyerekes családok számára egyaránt. Akik kikapcsolódni és feltöltődni szeretnének, mielőtt újult érővel nekikezdenének a jövő hétnek, azoknak célszerű a gyógyfürdőt megcélozni és a gyógyászati szolgáltatásaikat igénybe venni, a különböző fürdők és masszázsok ugyanis csodát képesek tenni.

Ha valaki szórakozás közben szeretne kikapcsolódni, akkor irány az Aqua-Place, azaz a fedett élményfürdő, mely számos lehetőséget nyújt a látogatóknak. A kisgyerekes családoknak is ideális, mivel bababarát fürdővel, különböző gyerekmedencékkel és játszóterekkel is jól felszerelt az élményfürdő, mindez biztonságos környezetben. A felnőtteknek sem kell félniük attól, hogy unatkoznának, számos élménymedence, például mozis fürdő, tengeri fürdő, jégbarlang és barlangfürdő, római fürdő áll a rendelkezésükre, több csúszdával és számos programmal egyetemben.

Felüdülés Hévízen
Európa szerte ismert és meglehetősen közkedvelt wellnessező helynek számít a Spa Hévíz. A fantasztikus fürdőt bátran ajánljuk mindenkinek a hosszú hétvégére, hiszen az egyik legjobb kikapcsolódási központ Magyarországon. Gyógyvize jótékony hatással van mind az egészségre, mind a közérzetre, így a hosszú hétvége elteltével újult erővel vághatunk neki a fárasztó hétköznapoknak.

Tófürdőjében a víz még a hideg időben is kellemes hőmérsékletű, az élményt pedig csak fokozza a még ősszel is virágzó tündérrózsák, valamint a víz enyhe masszírozó hatása. Ha pedig még több kényeztetésre vágyunk, akkor vegyük igénybe számos szolgáltatásuk valamelyikét.

Kikapcsolódás az Európa szerte elismert Bükfürdőn
Hazánk második legnagyobb wellness komplexuma Bükfürdő, mely minden korosztály számára ideális kikapcsolódási és feltöltődési lehetőségeket biztosít. Gyógyvizes és élményfürdős résszel egyaránt rendelkezik, valamint ismert és kedvelt úti célnak számít fantasztikus szauna szeánszai miatt, mellyel 3. helyezést ért el a Szauna Szeánsz Oszkáron. Néhány kis kabin helyett ugyanis egy egész szauna világot hoztak létre.

Az élményfürdő kialakításánál ügyeltek arra, hogy megőrizzék a nagyobb tereket, így nem vált olyan zsúfolttá, ennek köszönhetően kényelmesen ki lehet kapcsolódni. Pihenőágyak, élménycsúszdák és gyerekmedencék állnak a látogatók rendelkezésére, míg a gyógyfürdő részlegen a hévizes medencék jótékony hatásait élvezve gyógyulhatunk és frissülhetünk fel.

Azoknak, akik azért szeretnének kikapcsolódni, hogy megleljék a belső harmóniájukat, azoknak ajánljuk Bükfürdő Medical Wellness Centrum részét, melyet kifejezetten abból a célból hoztak létre, hogy a vendégek meglelhessék belső békéjüket valamint feltöltődhessenek energiával.

Oldalak

Utazás
Vannak slágerországok, amiket a magyarok imádnak meglátogatni az előszezonban. Közben már érdemes lesz kigondolni, külföldön, vagy belföldön kapcsolódnánk-e ki a nyáron.
Sztárok
Sokan felfigyeltek arra, hogy Ördög Nóra súlya a karrierje fellendülése óta nem igazán ingadozik. Most elárulta, hogy tud még mindig ilyen csúcsformában lenni.
Lifestyle
Bár sokan nem veszik észre és igencsak félvállról veszik a jelenséget, a kemény víz otthonunkban bizony igencsak sok negatív következménnyel járhat.