Sztárok

"A súlyom megdöntött minden eddigi negatív rekordot" - Zsidró Tamás komoly döntésre szánta el magát a fogyás érdekében

A sztárfodrász és szerelme január elején határoztak úgy, hogy életmódváltásba kezdenek. A híresség a Hot! Magazinnak számolt be erőfeszítései eddigi eredményéről.

Úgy érezte, itt a megújulás ideje

Zsidró Tamás mesterfodrász számos híres nővel bonyolódott már hosszabb-rövidebb románcba: a híresség Dobó Katával és Várkonyi Andreával is szerelembe esett már, azonban egyetlen választottja mellett sem tudott hosszabb időre lehorgonyozni. Rajongói most őszintén szurkolnak azért, hogy Zsidró végre révbe érjen: a sztárfodrász tavaly jelentette be, hogy Várkonyi Andreával való szakítása után a szíve ismét foglalt, jelenlegi barátnőjével azonban nem szeretnék, ha túlzottan nagy médiafigyelem hárulna rájuk, ezért a mindennapokban igyekeznek kerülni a nyilvánosságot. Zsidró most mégis megtörte a csendet: elárulta, hogy társával együtt komoly életmódváltás mellett kötelezték el magukat. A nagyszabású megújulási folyamat január elején vette kezdetét, s a sztárfodrász a Hot! Magazinnak most arról is részletesen beszámolt, milyen gyümölcsöt érleltek eddig az erőfeszítéseik. Klikkelj galériánkra, a cikk rögtön folytatódik!

„Január elején életmódváltásba kezdtünk, és megfogadtuk, hogy jobban odafigyelünk magunkra. Elkezdtünk egészségesen étkezni, elhagytuk a cukrot, a szénhidrátot és a nehéz húsokat. Legfőképp zöldségeket és halakat eszünk. Az alkoholt is teljesen kiiktattuk az életünkből, viszont az eddiginél is nagyobb hangsúlyt fektetünk a sportra” - kezdte beszámolóját Zsidró Tamás.
Kattints a további képekért!

Egykor szinte mindennapos vendég volt a nappalinkban: több mint tíz esztendőt töltött a TV2 kötelékében, de a rivális csatornán, az RTL Klubon is szerencsét próbált. Máté Krisztina ugyan ma már nem televíziósként keresi a kenyerét, a szórakoztatóiparból mégsem vonult vissza teljesen.

Leadfotó: TV2 / Mokka

Oldalak

Sztárok
Home&Design
Ahogy beköszönt a tavasz és közeledik a húsvét, sokan szeretnék otthonukat friss, vidám és ünnepi hangulatba öltöztetni. Ehhez adunk most kreatív, praktikus ötleteket!
Lifestyle
Rengetegféle hobbi közül választhatunk a mindennapok során, teljesen eltérő, hogy kinek mi válik be, mit élvez a legjobban. Létezik viszont egy hobbi, mely egyetlen forintba sem kerül, bármikor...
Fashion&Beauty
A különféle izgalmas ruhatrendek mellett idén természetesen a figyelemre méltó cipőkből sem lesz hiány.