Sztárok

Zseni vagy szörnyeteg? 10 éve halt meg Michael Jackson

Botrányok, harcok és tragédia

A 2000-es években többször is próbálta ellenőrizni a helyi Gyerekjóléti Szolgálat a Jackson-gyerekek állapotát, azonban a popsztár több alkalommal is kibújt az ellenőrzés alól. A Santa Barbara megyei szociális munkások és védőnők is perrel fenyegették, de mégis megúszta a bírósági tárgyalást. A dolog további aggodalomra adott okot, amikor MJ furcsa ámokfutásba kezdett: legkisebb fiát 11 hónapos korában fél kézzel kilógatta egy berlini hotel erkélyéről, 4 emelet magasságból. Állítása szerint meg szerette volna mutatni a kisfiút a rajongóinak, de a közönséget inkább félelemmel töltötte el az eset.

2003-ban ismét megvádolták pedofíliával. A rendőrség egész Neverlandet felforgatta, ebben az évben le is tartóztatták egy 14 éves fiú, Garvin Arvizo molesztálásáért. Nem sokkal később a popsztárt Debbie Rowe is beperelte, hogy visszakapja a közös gyerekeik felügyelet jogát. A nő azt állította, hogy a pedofilbotrány jól mutatja, hogy Jackson veszélyes és nem alkalmas gyereknevelésre. Több tanút is kihallgattak, de a védelem töretlenül azt állította, hogy a gyerekek családja csak pénzt akar kikényszeríteni Jacksontól és a vádak alaptalanok. A bíróság végül minden vádpont alól felmentette az énekest.

A visszavonultan élő és alkotó, 50 éves Jacksonról 2009. június 25-én lesújtó hír érkezett: a pop királya meghalt. Minden zenecsatorna a világon az ő zenéit játszotta, a rajongók zokogtak, a lemezeladások megugrottak. A sztár halálának körülményeit sokáig nyomozták, majd kiderült, hogy emberölés történt, Conrad Murray, Jackson háziorvosa ugyanis nem megfelelően alkalmazta a sztár gyógyszereit. A halott kém 51 oldalas jelentésben részletezte az esetet, a halál okaként végül "akut propofolmérgezést" állapított meg. Ekkor igazolódott be az is, hogy Jacko valóban a vitiligo bőrbetegségtől szenvedett, amelynek hatására kifehéredett az eredetileg sötét tónusú bőre. Az orvosát később négy évre ítélték 2011-ben gondatlanságból elkövetett emberölés miatt, de végül két évet sem ült le ebből. Az egykori kardiológus ma már szabadlábon van.

Neverland elhagyása

2019. január 25-én ismét fordulóponthoz érkezett a Jackson-ügy. Dan Reed rendező az HBO közreműködésével elkészített egy kétrészes Michael Jackson-dokumentumfilmet, amelynek címe Neverland elhagyása lett. A filmben a sztár két állítólagos áldozata, Wade Robson és Jimmy Safechuck mesélik el részletesen, hogyan bántalmazta őket a sztár a '90-es években. A botrányfilm megosztó lett, sok rajongó kételkedik az igazságukat illetően, de sokan vannak azok is, akik úgy vélik végre lehullt a lepel arról, hogy Michael Jackson egy szexuális ragadozó volt.

A teljes igazságot valószínűleg már sosem fogjuk megtudni, hiszen a Jacksonhoz igazán közel álló személyek, testvérei és közvetlen barátai sosem nyilatkoztak az ügyben és valószínűleg nem is fognak. Az egyetlen dolog, amit azonban soha senki nem tud elvenni a '80-as és '90-es évek legnagyobb popzenei csillagától azok a világslégerei, amelyek tíz évvel halála után is mindenhol ott vannak.

A közönség imádta a gyönyörű ikerpárt, de a vesztük is ez lett.

Leadfotó: Profimedia - RedDot

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.