Sztárok

Zséda megszólalt Valkusz Milán Sztárban sztár produkciójának kapcsán: 2 nap kellett, hogy reagáljon

Valkusz Milán a zsűrit és a közönséget is lenyűgözte azzal, amilyen profi módon hozta Zséda karakterét és hangját a színpadon, de vajon az énekesnő is így gondolja?

Valkusz Milán mint Zséda

A Sztárban sztár műfajában talán nem kérdés, hogy az a legnehezebb feladat, mikor egy versenyzőnek egy ellenkező nemű előadót kell alakítania, hiszen egy nőnek sem könnyű feladat férfit utánozni és férfi hangon énekelni, ugyanúgy férfiként is kemény feladat hozni egy nő karakterét, főleg ha egy olyan törékeny, klasszikus szépségről és tiszta hangú énekesnőről van szó, mint Zséda. A legutóbbi adásban ezzel a feladattal a Valmar duó tagjának, Valkusz Milánnak kellett megbirkóznia, mely produkcióval kapcsolatban most Zséda is megszólalt.Zsédának két nap kellett, hogy reagáljon a látottakra, de szavait olvasva Valkusz Milán egyértelműen büszke lehet magára.

„Az biztos, sok embert sikerült Zsédaként, nőként összezavarnom. Én nagyon élveztem ezt a produkciót, meg élvezem ezt az egész műsort. Olyanok vagyunk, mint egy osztály, akik szalagavatóra készülnek. Élvezem minden pillanatát, egyébként sem vagyok feszülős típus, hát itt sem szoktam. Egyébként a barátnőm, Petra sokat segített a csajos dolgokban, hogyan kell csábítónak lenni, hogyan kell magassarkúban járni” – mondta az előadásáról a fiatal sztár.
Kattints a további képekért!

Forrás: Bors/Blikk Fotó: TV2

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.