Sztárok

Zimány Linda aggódik kiskutyája kritikus állapota miatt

Zimány Linda teljesen kétségbe van esve, hiszen a 17 éves shitzu kiskutyája, Bonnie egészségi állapota kétségbeejtően rossz. Állatkórházba kellett szállítani, ahol infúzióra kötötték. A szőke szépség már felkészült a legrosszabbra is.

Zimány Linda és kiskutyája, Bonnie múlthéten a Sugarbird divatbemutatóján vett részt, ahol hirtelen rosszul lett a kisállat. Linda nagyon megijedt, így végül be kellett vinni az állatkórházba, ahol bentlakásos ellátást kapott, ráadásul infúzióra is kellett kötni az intenzív osztályon.

Bonnie-nak már eddig is voltak egészségügyi problémái öregsége miatt, hiszen szívgyógyszert szed, vízhajtót, nőgyógyászati problémái vannak és már nemigen hall jól. Ezektől eltekintve azonban egy vidám, pörgős kiskutya, aki nagyon szeret játszani. Most azonban mindenkit aggódással tölt el kritikus állapota, mely folyamatosan csak romlott múlt hétvége óta. Akkor már lábra sem tudott állni, csak feküdt és remegett. Így Linda állatorvosa tanácsára bevitte Bonnie-t a Szent István egyetem állatkórházába.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

„Kivizsgálták és kiderült, hogy nőgyógyászati műtétet kell rajta végrehajtani, mert a gyulladása rosszabbodott. Ötven százalék esélyt adtak, hogy kibírja, hiszen nagyon öreg már, viszont nem volt más esélye. Ha nem műtik meg, elment volna hamar. Szörnyű volt otthagyni, nem tudhattam, hogy tizenhét év után látom-e még!” – mesélte aggódva a szőkeség.

Linda elmesélte, hogy tíz éves kora óta van mellette Bonnie. Talán ezért is hiszi úgy, hogy örökéletű, hogy sohasem fog meghalni. „Úgy gondolom, az én kiskutyám azért akar és tud ennyit élni, mert óriási szeretetben van tartva, és mivel egyke vagyok, ő anyukám szeme fénye, mióta elköltöztem otthonról” – nyilatkozta Linda.

Mihamarabbi felépülést kívánunk Linda kiskutyájának, Bonnie-nak, Lindának pedig kitartást!

Fotó: napiaszonline.hu, borsonline.hu

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Zendaya lélegzetelállító, gyöngyházfényű összeállításban kápráztatta el a rajongókat, megjelenésével pedig tökéletesen megidézte Athéné istennő kifinomult eleganciáját. A különleges szett nem...
Sztárok
Észak-Korea a világ egyik legzártabb állama, ahol a politikai lojalitás nem csupán elvárás, hanem a mindennapi élet szinte minden területét átható követelmény. A rendszer működésének részeként olyan...
Lifestyle
Sok szakítás azért történik meg, mert túl korán költöznek össze a párok, de előtörnek a jelek is, hogy nem illenek össze.
Sztárok
Négy évig sem telefonon, sem személyesen nem keresték egymást, most pedig újra együtt kellett versenyezniük. Pap Dorci és Esztergályos Patrik az RTL+ Exek csatája második évadában találkozott először...
Fashion&Beauty
Ha emlékeztes outfitekről van szó, Charlène hercegné egyszerűen képtelen hibázni: a napokban a németországi Rust városában tett hivatalos látogatásán mutatott be egy fantasztikus ingruhát, amely nem...
Lifestyle
Szeretjük, ha megmarad a zöldség roppanóssága, de azért belül vágyunk egy kis lágyságra.