„Keményen kezelnek minket” – Ezt gondolja a Dancing with the Stars zsűrijének szavairól Whisper Ton

Nem kérdés, hogy a Dancing with the Stars első adásának egyik legemlékezetesebb produkcióját Whisper Tonnak és partnerének, Tóth Katicának köszönhettük, akik a műsor után a stúdióban beszélgettek a Femcafe.hu.val.

Felszántották a parkettet

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Október 26-án visszatért a képernyőre a TV2 közkedvelt showműsora, a Dancing with the Stars, amelyben hazai sztárok profi táncpartnereikkel állnak színpadra hétről hétre. Mint minden évben, a produkció most is nagy meglepetésekkel rukkolt elő, köztük például azzal, hogy az ötödik évadban versenybe szállt a magyar TikTok egyik megkerülhetetlen influencere, Whisper Ton, aki Tóth Katica partnereként bizonyíthatja be talentumát. Az első élő adást olyan tüzes, érzelmekkel teli és már-már hibátlan showtánccal indították, hogy a zsűri pontszámai alapján fej-fej mellett végeztek az első helyen Mihályfi Lucával és Hegyes Bercivel, sőt, előadásuk annyira megindítóra sikerült, hogy Ördög Nóra a könnyeivel küszködött, ráadásul úgy fogalmazott: szerinte ilyen egy döntős tánc. S bár Juronics Tamás is elismerő szavakkal méltatta a látottakat, hozzátette: mivel a szórakoztató tartalmakat gyártó fiatalember pár évvel korábban balettozott, és nem nevezhető teljesen amatőrnek, így vele kénytelen kicsit szigorúbb lenni. Tonéknak jövő szombaton ismét lehetőségük lesz lenyűgözniük az ítészeket, no meg persze a közönséget, amiért mindketten elképesztően hálásak – többek között erről nyilatkoztak a Femcafe.hu-nak, valamint elárulták, mit szólnak a kritikai meglátásokhoz.

A teljes interjút az alábbi videóban tudod meghallgatni:

Noha Kucsera Gábornak nem szokása félni a megmérettetésektől, szombat este kisebb lámpalázzal lépett a Dancing with the Stars parkettjére – erről ő maga, illetve a stúdióban szurkoló felesége, Tápai Szabina is mesélt a Femcafe.hu-nak.

Leadfotó: Femcafe.hu

Oldalak

Sztárok
Donald Trump neve évtizedek óta összeforr a szokatlan szokásokkal, a meghökkentő kijelentésekkel és a kulisszák mögött keringő történetekkel. Nem csoda, hogy a volt munkatársak és alkalmazottak...
Utazás
A vulkanikus tájak, a buja, ősi erdők és a frissítő óceáni levegő különleges harmóniája olyan nyugodt kikapcsolódást kínál, amely egyszerre tölti fel a testet és a lelket. Itt nem a rohanásé vagy a...
Utazás
A nyári autós túrák egyik legveszélyesebb csapdája várja a gyanútlan sofőröket az Alpokban. A védőkorlátok nélküli, hátborzongatóan keskeny sziklaösvényen egyetlen rossz kormánymozdulat is végzetes...
Lifestyle
A Halak számára nem az elvonulás vagy álmodozás hozza ma a legnagyobb örömöt, hanem egy valós, kézzelfogható élmény.
Sztárok
Annoni Zita számára a karácsony hosszú időn át nem a meghittséget, a fényt és az önfeledt családi pillanatokat jelentette. A fotográfus a Ridikül vendégeként nyíltan beszélt arról, hogy gyermekkori...
Home&Design
Sok bizarr dolog kering az interneten, és most sokan szappant vetnek be a kertben.