Emlékszel? Ő volt Biff Tannen a Vissza a jövőbe filmekben: így néz ki napjainkban a színész

Thomas F. Wilson elsősorban a Vissza a jövőbe című kultikus filmekből lehet ismerős, ám azt bizonyára a legtöbben nem tudják, mennyit változott 2024-re a Biff Tannent alakító színész.

Akkor és most

1985-ben mutatták be a mozikban a máig népszerű Vissza a jövőbe című filmet, amely azonnal hatalmas kasszasiker lett, és nemcsak a közönség, hanem a kritikusok szívét is meghódította. Az ikonikus sci-fi vígjáték átütő sikere nyomán az alkotók hamarosan két folytatást is készítettek hozzá, emellett született belőle animációs sorozat, videojáték, sőt még musical is. A történet főszereplője Marty McFly (Michael J. Fox), egy 17 éves fiú, aki szerencsétlen események láncolata miatt 1955-be csöppen – ott találkozik fiatal szüleivel, és nemcsak össze kell hoznia őket, hanem meg kell találnia a módját is, hogy a Doki (Christopher Lloyd) időgépével visszatérhessen a saját idejébe. Útja során Marty izgalmas és gyakran életveszélyes kalandokba keveredik, ráadásul meg kell küzdenie azokkal az akadályokkal is, melyeket a sztori rosszfiúja, Biff Tannen görget az útjába. Az ellenfél karakterét alakító színész, Thomas F. Wilson már 65 éves, mi pedig kíváncsiak voltunk arra, hogyan fest napjainkban; a róla készült friss képekért kattints a galériára!

Video A Hegyi doktor Magyarországon: Interjú Hans Sigl-el

Leadfotó: Wikipédia

Forrás

Oldalak

Lifestyle
Az Ikrek manifesztációs ereje ma hatalmas kavar. Napi horoszkóp.
Egészség
Sok nagyszülő esküszik a régi gyógymódokra a megfázás ellen, de ezek mennyire lehetnek hatásosak a modern világban?
Lifestyle
A karácsonyi készülődés közben valaki különösen közel kerülhet a Nyilashoz. Hétvégi szerelmi horoszkóp.
Sztárok
Luke Wilson olyan nagy sikerű filmekben okozott felejthetetlen pillanatokat, mint a Doktor Szöszi és a Charlie angyalai, mostanra viszont annyira megváltozott, hogy elsőre ránézésre biztosan elmennél...
Sztárok
Bódi Sylvi új fejezetet nyitott az életében: nemcsak a szerelemben találta meg a harmóniát, hanem a mindennapi feladatokban is szoros szövetségese lett párjának, Nemcsák Lászlónak.
Lifestyle
A többség a gyári beállításokat használja a modern tévéken, de ezek nem a legjobbak.