Vilmos csúnyán magára haragította nagynénjét: Anna dühöng attól, amit a herceg művel

Egy ideje komoly ellentét feszül Vilmos herceg és nagynénje, Anna között, a hercegnő ugyanis igencsak kifogásol valamit a trónörökössel kapcsolatban.

Össze is vitáztak emiatt

II. Erzsébet királynő és Fülöp edinburgh-i herceg egyetlen lánya, Anna élete éppoly különleges, eseménydús és izgalmas, mint amilyen néhai szüleié volt. Iskoláit a patinás Benenden Schoolban végezte, és már fiatalon is megmutatkozott benne az céltudatosság és fegyelem, ami egész felnőtt korában jellemezte – különösen a lovaglás iránt érzett szenvedélye emelte ki a kortársai közül. Sőt, tehetsége nem csupán hobbi szintjén bontakozott ki: a háromnapos lovastusában, amely az egyik legkomplexebb és legnagyobb kihívást jelentő szakág, Anna a legmagasabb szintre jutott, sportolói pályafutása egyik fénypontja pedig az volt, amikor 1971-ben megnyerte az egyéni Európa-bajnoki címet, ráadásul a brit csapat tagjaként csapatban is győztek. A következő évben, 1972-ben ugyan kihagyta a müncheni olimpiát, de 1976-ban részt vett a montreali olimpián a brit válogatott tagjaként, ráadásul a sport nemcsak ezen a szinten játszott kiemelkedő szerepet, hanem meghatározta szerelmi életét is: első férje, Mark Phillips kapitány, szintén tehetséges lovas volt, aki az 1972-es olimpiai bajnok csapat tagjaként aranyérmet is szerzett. Házasságukból két gyermek született: Peter és Zara, akik nem kaptak nemesi címet, mivel Phillips közrendűként nem vett fel hivatalos rangot. A házasság azonban később megromlott, így 1992 áprilisában elváltak, Anna pedig még ugyanabban az évben ismét oltár elé állt, ezúttal Timothy Laurence parancsnokkal, a királynő egykori haditengerészeti segédtisztjével. Ám Anna élete nem volt mentes a veszélyektől sem: 1974 márciusában merényletet kíséreltek meg ellene, amikor egy mentálisan zavart fegyveres rátámadt az autójára, súlyosan megsebesítve a testőrét és a sofőrt is – a hercegnő higgadtsága és bátorsága ekkor is megmutatkozott, melynek köszönhetően szerencsére nem történt tragédia. Persze, azt sem szabad elfelejteni, hogy III. Károly testvére nemcsak a hivatalos címek és rangok terén emelkedik ki: több mint öt évtizede tevékenyen támogatja a jótékonysági szervezetek munkáját, különösen a Save the Children UK-t, melynek 1970 óta elnöke. Emellett számos más társadalmi ügyért – különösen a gondozásra szoruló polgártársaiért és hátrányos helyzetűek támogatásáért – is szót emel, munkamorálja pedig páratlan a palotán belül: 2022-ben ő teljesítette a legtöbb hivatalos királyi kötelezettséget, szám szerint 214-et. Őt tartják a brit monarchia egyik legmegbízhatóbb, legkitartóbb pillérének, akit évtizedek óta vezérel a belső elhivatottság, így nem meglepő, hogy szigorúan vesz mindent, ami a famíliát érinti. Például az utóbbi időben rettenetesen megorrolt unokaöccsére, Vilmosra, aki szerinte kifogásolhatóan és bosszantó módon jár el egy bizonyos kérdésben. A részletekért olvass tovább a galériában!

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Leadfotó: Victoria Jones - WPA Pool/Getty Images

Forrás: HELLO! Magazine

Oldalak

Sztárok
Különös pillanat szakította meg az ATV hétfő esti Egyenes beszéd adását. Szöllősi Györgyi egy komoly belpolitikai elemzés közben került váratlan helyzetbe, a reakciója pedig másodpercek alatt bejárta...
Lifestyle
A C-vitamin az egyik legfontosabb tápanyag, amely nemcsak az immunrendszer működését támogatja, hanem a bőr, az erek és az ízületek egészségéhez is hozzájárul. Bár sokan a citrusféléket tartják a...
Egészség
Ha valaki végre el is tud aludni a nagy hőségben, annak gyakran vannak rémálmai ilyenkor.
Lifestyle
A magyar konyhákban továbbra is bevetik a kotyogós kávéfőzőt, az olaszok pedig továbbra is szertartással készítik benne a kávét.
Egészség
A pajzsmirigyrák nagyon nem játék! Kovács Ákos is felhívta a követői figyelmét arra, hogy menjenek el szűrővizsgálatokra.
Sztárok
A nyilvánosság előtt ma már egészen más kép él a brit királyi család tagjainak kapcsolatáról, mint évekkel ezelőtt. Harry visszaemlékezéseiből azonban olyan mozzanatok is kirajzolódnak, amelyek új...