Vilmos és Katalin még sosem akadt ki ennyire: végleg betelt a pohár a trónörökösnél és feleségénél

Botrány a láthatáron

„A dolgok valószínűleg sokkal rosszabbra fordulnak majd a királyi család és a BBC között, ugyanis a csatorna úgy döntött, a dokumentumfilm második részét is leadja majd a vita ellenére, ami tartogathat még meglepetéseket és bosszúságot Vilmos számára” – számolt be egy bennfentes a részletekről a lapnak. Ám ami az egyik csatornának átok, az a másiknak áldás: még sosem volt példa arra, hogy a királyi család egy tagja vezet egy televízióban közvetített koncertet, az pedig, hogy maga Katalin lesz a házigazda, igen nagy dolog, így az ITV dörzsölheti a tenyerét, hiszen hatalmas nézettségre számíthatnak. A forgatáson állítólag nemcsak Katalin és Vilmos, de gyermekeik, György, Lajos és Sarolta is részt vesznek majd, így a műsor akár rekordokat is dönthet. A Buckingham-palota, a Kensinton-palota és a Clarence House a tegnapi napon egyébként egy rendkívüli, közös nyilatkozatot adott ki a botrányos sorozat kapcsán, amely szerint kiábrándító, hogy a BBC egy ilyen alkotáshoz adta a nevét, és egy olyan műsort sugárzott, amely tele van hamis vádakkal a királyi családot illetően. A kirobbanó botrány fő oka az, hogy a palota nem tekinthette meg a dokumentumfilmet még azelőtt, hogy az adásba került volna, így nem volt alkalmuk arra, hogy elejét vegyék a műsor sugárzásának. Károly és Vilmos kijelentette: a szabad, felelősségteljes és nyitott sajtó létfontosságú az egészséges demokrácia szempontjából, azonban a túlzásokba eső, meg nem nevezett forrásokból építkező, valamint megalapozatlan állításokat közlő orgánumok ártanak a királyi család jóhírének.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Sokan aggódtak az elmúlt időszakban Bodrogi Gyuláért: a 87 éves színművész sérvműtéten esett át, miután váratlanul rosszul lett az otthonában. Mostanra szerencsére már rendbe jött és vissza is tért a munka világába.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Fashion&Beauty
Van az a ruhadarab, amit néhány éve még régimódinak gondoltunk, most pedig hirtelen minden divatos nő szekrényében ott szeretnénk látni. Egy régi, különleges záródással készült kabátfazon most új...
Lifestyle
Ha te is rendszeresen figyeled az okosórádon vagy a telefonodon, összejött-e az a bizonyos napi cél, van egy jó hírünk: lehet, hogy eddig túl szigorú voltál magaddal. A kutatások szerint ugyanis már...
Home&Design
Mi van, ha az otthonodnak nemcsak jól kell kinéznie, hanem jó érzésnek is kell lennie benne lenni? Egyre többen fordulnak el a tökéletesen bézs, gondosan kimért enteriőröktől, és olyan színekkel,...
Fashion&Beauty
Idén ősszel nem kell automatikusan a barna, a bézs és a bordó után nyúlni, ha igazán divatos összeállítást szeretnél. A szezon legizgalmasabb színkombinációi ugyanis sokkal merészebbek és...
Lifestyle
Kevés utálatosabb házimunka létezik a sütőtakarításnál. A vasárnapi sült szaftja fröccsen, a sajt kifolyik, a süteményből cseppent tészta pedig másodpercek alatt ég rá a méregdrága készülék belső...
Sztárok
Katalin és Vilmos legutóbbi londoni megjelenése akkora feltűnést keltett, hogy egy királyi életrajzíró szerint Harry és Meghan aligha nézhette közömbösen a walesi hercegi pár újabb sikerét.