Sztárok

Nagy a feszültség: Míg Vilmosék fapadossal utaznak, Harryék szórják a pénzt

Hatalmas különbségek

Phil Dampier, a királyi család írója szerint nem is lehetne nagyobb a kontraszt Vilmos és Harry herceg tette között, hiszen óriási pénzbeli különbségekről van szó. Míg a Vilmos herceg által használt járat fejenként mindössze 73 fontba került, addig Harry magángépe körülbelül 20.000 fontba, ami átszámítva közel 7 millió forintos utazgatást jelent. Nyilván a királyi család az, aki ezt gond nélkül megengedheti magának. Az embereknek inkább azzal van gondja, hogy az ifjabbik herceg szavai ellentétben állnak cselekedeteivel.

Vilmos herceg és Katalin hercegné egyébként a norwichi repülőtéren szálltak fel a Flybe járatára, ahonnan a skóciai Aberdeen városába utaztak. Az utasok szerint a pár a repülőgép legelején ült gyermekeivel, és szinte senki sem vette észre őket, kerülték a feltűnést. Nem ez az első eset, hogy a cambridge-i hercegi pár fapados légitársaságot vesz igénybe, hiszen Vilmos és Katalin 2011-ben már utaztak a Flybe járatával, akkor Edinburghból Manchesterbe, a herceg unokatestvére, Zara Tindall esküvőjére.

A közvéleménykutatás meglepő eredményt hozott.

Leadfotó: Profimedia - RedDot

Oldalak

Sztárok
Utazás
Vannak slágerországok, amiket a magyarok imádnak meglátogatni az előszezonban. Közben már érdemes lesz kigondolni, külföldön, vagy belföldön kapcsolódnánk-e ki a nyáron.
Sztárok
Sokan felfigyeltek arra, hogy Ördög Nóra súlya a karrierje fellendülése óta nem igazán ingadozik. Most elárulta, hogy tud még mindig ilyen csúcsformában lenni.
Lifestyle
Bár sokan nem veszik észre és igencsak félvállról veszik a jelenséget, a kemény víz otthonunkban bizony igencsak sok negatív következménnyel járhat.