Sztárok

A Lánchídnál kapták lencsevégre a két hollywoodi filmsztárt

Egy budapesti étterem teraszán lazult az éppen hazánkban forgató két színész.

Világsztárok Budapesten

Magyarország már régóta a filmgyártás egyik legfontosabb európai központja, a világ számos részéről érkeznek hozzánk a kisebb-nagyobb stábok, hogy magyar stúdiókban, hazai szakemberekkel készítsék el a filmjeiket. Ennek köszönhetően szinte alig van olyan időszak az évben, amikor ne tartózkodna legalább egy világsztár kis hazánkban. Most sincs ez másképp, ráadásul jelenleg két nagyágyú is nálunk forgat, akik – sok kollégájukhoz hasonlóan – szabadidejükben szeretnek a fővárosban császkálni és felfedezni Budapestet.

Ahogy azt a Femcafén is megírtuk, pár hete Budapesten tartózkodik Mark Ruffalo és Willem Dafoe, akik a Poor Things című filmet forgatják Magyarországon. A készülő film Alasdair Grey 1992-ben megjelent azonos című regényének feldolgozása, és várhatóan jövőre kerül a mozikba. Egy alternatív Frankenstein-történetről van szó, amelyben egy bántalmazó kapcsolatból menekülő nő megfullad, így egy őrült tudós átülteti belé a meg nem született gyermeke agyát. A női főszerepet a hírek szerint Emma Stone alakítja majd, aki egyes források szerint szintén Budapesten tartózkodik jelenleg, ám erről egyelőre nincsenek biztos információk.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az agyátültető tudóst Dafoe formálja meg, akit egy Lánchídhoz közeli étterem teraszán fotózott le filmbeli partnerével együtt egy szerencsés külföldi rajongó, aki szintén nálunk turistáskodik éppen.

A 41 éves színésznő második gyermekét várja újdonsült férjétől.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A hét elején még nyugis lehet az időjárás, valamirevaló front a jövő hét közepén érkezhet térségünkbe.
Lifestyle
Egy bizonyos szigetről szóló történetek évszázadok óta keringenek – egyesek azt állítják, hogy látták és meglátogatták a legendás szigetet Írország nyugati partjainál. Állítólag hétévente egy zöld...
Lifestyle
Mumtáz Mahal, a mogul császár, Dzsahán felesége 38 éves korában hunyt el, ami arra késztette férjét, hogy egy grandiózus mauzóleumot építsen a tiszteletére. India mogul birodalma a világ egyik...
Lifestyle
Aki egyszer megtapasztalja, milyen íze van egy saját kezűleg készített paradicsomszósznak, az nehezen tér vissza a bolti változatokhoz.
Home&Design
A szobanövényeid állapota sokkal inkább függ az otthoni környezettől, mint elsőre gondolnád.
Lifestyle
Miután Charles Boycott 1880-ban megpróbálta kilakoltatni több bérlőjét, az írországi Mayo megye lakói azzal vágtak vissza, hogy kiközösítették – ez vezetett a „boycott” (bojkott) kifejezés...