Sztárok

Vége a dalnak! 10 év után váratlanul feloszlik a népszerű lánybanda

Mostanság ünnepli a 21. század egyik legsikeresebb brit lánycsapata, a Girls Aloud tíz éves jubileumi fennállásukat. Ennek alkalmából turnéra indultak, mely egyben búcsúturnéjuk is, hiszen a lányok bejelentették, hogy véget ért az a csodálatos időszak, amelyet együtt töltöttek. Ezután külön utakon folytatják.

Cheryl Cole, Nicola Roberts, Sarah Harding, Nadine Coyle és Kimberley Walsh, vagyis a nagysikerű Girls Aloud végleg lehúzza a rolót, hiszen tíz év után úgy döntöttek, hogy feloszlanak. Nemrég elindult turnéjukon – mely egyben búcsúzásuk is - a liverpooli koncert után tették közzé hivatalos Twitter oldalukon a szomorú és váratlan hírt. Döntésük határozottan végleges és visszavonhatatlan.

"Végéhez ért a csodálatos időszak, amit együtt töltöttünk" – írta a csapat a közösségi oldalon.

A csapat még 2002-ben alakult a The Rivals című televíziós tehetségkutató műsorban. Onnantól kezdve megállíthatatlanok voltak. Sikert sikerre halmoztak. Egymás után 22 kislemez jutott be a brit top 11-be, ráadásul számaik sokszor elütöttek más slágerlistás csajbandák dalaitól. Ezt a slágereiket jegyző Xenomania kollektívának köszönhették. Nagy riválisuk a Sugababes nevű formáció volt, mely három lányból állt. Hét év szárnyalás után azonban eltűntek több mint egy évre. Tavaly adták ki válogatáslemezüket, a The Sound of Girls Aloud: The Greatest Hits címmel és két új dallal.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Ez idő alatt négy lány az ötből, Cheryl Cole, Nicola Roberts, Nadine Coyle és Kimberley Walsh szólóban is szerette volna kipróbálni magát, így saját projektbe kezdtek. Az ötödik tag, Sarah Harding inkább a színészet felé kacsingatott, ám akadtak problémái. Előfordult, hogy depresszió és alkoholfüggősége miatt klinikán kezelték.

Reméljük, hogy minden tag megtalálja majd a helyét a zeneiparban, a filmvilágban vagy épp teljesen más területen.

Sok szerencsét kívánunk nekik további terveikre nézve!

Hallgassátok meg egyik nagysikerű slágerüket!

Fotó: digitalspy.co.uk

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Vízöntőnek saját érdekében érdemes figyelnie az apró lehetőségekre - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
A nyár folyamán a pincéreknek is kemény napjaik vannak, és vannak olyan szituációk, amiket nagyon nem kedvelnek.
Lifestyle
A többség igyekszik úgy bánni a mesterséges intelligenciával, mint egy emberrel.
Egészség
Azért azt nem árt tisztázni, hogy sóra és cukorra is szüksége van a szervezetünknek.
Sztárok
Megjelent Ben Affleck új filmjének az első előzetese, ami a Netflixen debütál majd.
Utazás
Magyarországon az elektromos rollerek pontos KRESZ-besorolása és részletes jogi szabályozása jelenleg átmeneti és megújuló szakaszban van.