Vasvári Vivien elárulta az igazat a plasztikai beavatkozásairól: ezeket a testrészeit műtette meg a Feleségek Luxuskivitelben sztárja

Vasvári Vivien mindig is híres volt arról, hogy ami a szívén, az a száján. Éppen ezért nem meglepő, hogy a tőle megszokott őszinteséggel beszélt arról is, mely testrészei miatt kérte korábban plasztikai sebész segítségét.

Nem fél a szikétől

Vasvári Vivien ígéretes sportkarrier előtt állt, s csak egy hajszál választotta el attól, hogy atlétaként kijusson a pekingi olimpiára. Egy edzés előtti nyújtás során bekövetkezett sérülés azonban keresztülhúzta a számitásait, súlyos izomszakadása lett és három év kihagyásra kényszerült. Igazi ismertséget végül nem a sportnak, hanem a 2017-ben debütált Feleségek luxuskivitelben című reality műsornak köszönhetően szerzett – már az első epizód jelentősen felkavarta az állóvizet, s később is megoszlottak a vélemények mind a műsorról, mind Vivi személyéről. Az influencernek végül a negatív kritikák ellenére sikerült népszerűséget kiharcolnia magának, és azon túl, hogy mostanra több mint hatszázezer főt számláló Instagram-követőtáborra van, 2020-ban a Farm Vip adásába is jelentkezett, ahol harmadik helyezést ért el, és ő lett a legjobb női versenyző. Ráadásul a magánélete is mozgalmasan alakult: második gyermekének apjával, Szegedi Fecsóval kötött házassága meglehetősen viharos módon ért véget, végül azonban újra rátalált a szerelem Zsigmond személyében, akivel lassan két éve alkot egy párt. Vivit mindemellett irigylésre méltó adottságokkal is megáldotta a sors: karcsú, filigrán és nőies alkatra lehet büszke, ám sosem tagadta, hogy ezt nemcsak a természetnek, hanem az orvostudománynak is köszönheti. A számára minél jobb esztétikai látvány érdekében már többször kés alá feküdt, a szépészeti beavatkozásait pedig nem őrzi hétpecsétes titokként, sőt: ha megkérdik tőle, bátran elmondja, mely testrészeit műtette meg. A részletekért olvass tovább a galériában!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A modell és reality-show szereplő kiadta első könyvét a sokatmondó Hiba címmel. A Luxus Viviként megismert kétgyerekes édesanya éppen a 30. születésnapja köré időzítette a megjelenést, ennek kapcsán kérdeztük őt. Interjú.

Leadfotó: Instagram/ vasvarivivien

Oldalak

Sztárok
Auden Wyle már nemcsak híres édesapja miatt kerül a figyelem középpontjába: a 20 éves szépség egyre magabiztosabban építi színészi karrierjét, miközben vörös szőnyeges megjelenéseivel is sorra...
Lifestyle
A kertben megjelenő kártevők sokszor láthatatlanul, mégis rendkívül gyorsan képesek kárt tenni a növényekben, és mire a probléma észrevehetővé válik, már jelentős pusztítást okozhatnak. Egy egyszerű...
Sztárok
A Harry Potter-filmek egyik legellenszenvesebb mellékszereplője kétségkívül Rita Vitrol volt, akinek újságcikkei igencsak hagytak maguk után némi kívánnivalót. A karaktert alakító Miranda Richardson...
Lifestyle
Egy georgiai édesanya által rögzített, frenetikus családi videó robbantotta fel az internetet, amelyben egy tüneményes ikerpár mutatja be az úgynevezett „ikerlogika” legszebb mintapéldáját. A...
Sztárok
A Fehér Ház egyik legtitokzatosabb tárgya Donald Trump irodájában található, és többekből komoly aggodalmat váltott már ki a látványa: sokan azt hitték, valamilyen katonai funkciója van, pedig...
Sztárok
Tommy Hilfiger neve egyet jelent az amerikai divattal, de a legendás tervező sikereiben hosszú évek óta fontos szerepet játszik felesége, Dee Ocleppo is. Az olasz–amerikai divattervező nemcsak...