Sztárok

Vajtó Lajos 15 évig a fia létezéséről sem tudott

Megváltozott a véleménye

Fésűs Nellynek szintén van egy gyermeke egy korábbi kapcsolatából. A színésznő nagylányát, Csengét az üzletember saját lányaként kezeli. Közös gyereket nem terveztek, de végül az élet máshogy hozta. Vajtó már 54 éves volt, amikor megszületett a színésznővel közös kislánya. „Az, hogy az én életembe Elza ilyen későn jött, fokozott felelősséget jelent, mert sokáig szüksége lesz ránk” – mondta el Vajtó, akinek mostanra teljesen megváltozott a véleménye. „Utólag kicsit átértékeltem az életemet, mert majdnem kimaradt belőle a lényeg, hogy gyerekeim legyenek. Rájöttem, hogy az életem legfontosabb dolgait ajándékba kaptam, melyekért meg sem dolgoztam. Megváltoztatta a véleményemet az abortuszról, hiszen milyen alapon dönthetek én arról, hogy elveszem valakinek az életét. Fiatal koromban több párkapcsolatomban is előfordult, hogy lett volna gyerek, de nem akartuk. Én, aki nagyon magabiztos vagyok és nehezen meggyőzhető, eljutottam odáig, hogy néhány dolgot kellő önkritikával át kellett gondolnom” – fogalmazott az üzletember.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Hamarosan 88 éves lesz, ám nem készül nagy ünneplésekre.

Leadfotó: TV2 / Mokka

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Ez már így tényleg a végső felvonás és búcsú az Operaháztól, mivel azonnali hatállyal leváltották Ókovács Szilvesztert.
Lifestyle
Erre kell figyelnie annak, aki esetleg lakossági állampapírba fektetné a megtakarítását.
Lifestyle
Nap mint nap használjuk, mégsem gondolunk bele, milyen veszélyeket rejthet magában. Egyetlen figyelmetlen pillanat is elég lehet ahhoz, hogy komoly baj történjen az otthonunkban.
Lifestyle
A bankoknál is előfordulhat komoly baki, és most felütötte a fejét egy technikai hiba.
Sztárok
A Forma–1 történetének legfiatalabb világbajnoka nemcsak a versenypályán került a figyelem középpontjába: hónapok óta azt találgatják, hogy egy szőke szépség személyében ismét rátalált-e a szerelem.
Sztárok
Több mint negyed évszázados érzelmi hullámvasút, elhidegülések és nyilvános megbékélések után Selena Gomez és Demi Lovato kapcsolata ismét virágzik: a gyerekként egymásra találó Disney-sztárok...