Sztárok

Új hollywoodi álompár születik? Channing Tatum választottja egy hete vált el

Az elmúlt napokban egyre több olyan lesifotó lát napvilágot, melyen Channing Tatum kolléganője, Zoe Kravitz társaságában látható, félreérthetetlen helyzetben.

Új sztárpár a láthatáron

Hollywoodban nem könnyű titokban tartani egy románcot, főleg ha olyan híres sztárokról van szó, mint Zoe Kravitz és Channing Tatum. A két színészt az elmúlt hetekben több alkalommal fotózták le együtt, és ezen alkalmakkor kivétel nélkül mindig úgy tűnt, hogy nagyon jól szórakoznak egymás társaságában és bensőséges viszony alakult ki kettejük között. Ahogy az az álomgyárban lenni szokott, a munka hozta össze a két sztárt, ugyanis az elmúlt hetekben egy közös projekten dolgoztak, amelyben Kravitz mint rendező, Tatum pedig a főhős megformálójaként vesz részt.

Ellentmondásos információk láttak napvilágot azt illetően, hogy kapcsolatuk pusztán szakmai, esetleg baráti-e, mások pedig egyenesen azt állítják, hogy már randiznak is, és bimbózik köztük a szerelem. A híreket egyelőre egyik fél sem kommentálta, de látva a róluk készült képeket, erre talán nincs is szükség, hiszen látszólag minden alkalommal forr közöttük a levegő.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Lapozd fel a galériánkat!

Ritka alkalom, hogy édesanyjáról posztol az ausztrál szívtipró, de most kivételt tett.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Sztárok
A jordán trónörökös felesége ismét bebizonyította, hogy kifinomult ízlése vetekszik a világ legelegánsabb hercegnéiével, legutóbbi megjelenésével pedig egyenesen Katalint idézte.
Sztárok
Az RTL műsorainak előzetesét mai napig Both Andrással veszik fel, akinek a hangját biztosan fel fogod ismerni.
Sztárok
Egy dubaji hirdetésben kínált, magyar eredetre utaló Porsche Macan miatt merült fel, hogy az autó Matolcsy Ádámé lehetett. A hirdetői kapcsolatok több korábbi dubaji ingatlanügylethez és céges...
Lifestyle
Az infláció elleni küzdelemben nincsenek egyszerű megoldások, de lassan az árrésstopot ki fogják vezetni.
Lifestyle
Egyetlen elveszett szelvény miatt úszott el egy kínai férfi több mint félmilliárd forintos lottónyereménye. Két nap késés végül milliókba került neki, a bírósági próbálkozás pedig újabb veszteséget...
Sztárok
Medveczky Ilona magyar táncművész, színésznő, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, akinek neve szintén felbukkan a most nyilvánosságra hozott adatbázisban, amelyekre mindenki "...