Sztárok

Ismét új tagokkal bővült a Halhatatlanok Társulata: íme a teljes névsor

A Halhatatlanok Társulatát még 1996-ban alapították a Stúdió nevű televíziós kulturális hetilap alkotói. Néhány éves szünetet követően az ATV élesztette újjá, vállalva a szavazás és a díjátadó teljeskörű lebonyolítását.

Újabb illusztris személyiségek a Halhatatlanok Társulatában

A Halhatatlanok Társulatát 1996-ban az egykori Stúdió című televíziós kulturális hetilap alkotói, Érdi Sándor és Szegvári Katalin alapították. Az Alapítvány kuratóriumának többi tagja Kauzál Márton, Nagy Márta, Németh S. Szilárd és Rónai Egon, valamint az elnök Szinetár Miklós. A jelölteket idén a kuratórium mellett egy neves művészekből álló Művészeti Bizottság szavazta meg januárban, melynek tagjai, Almási Éva, Bánsági Ildikó, Bodor Johanna, Szakály György, László Ferenc, Hegedűs D. Géza, Oszkó-Jakab Natália.

Az előző évek hagyományához igazodva idén is a közönség döntötte el, mely előadóművészek azok, akik szakmai tevékenységükkel, a kultúra és a társadalom melletti kiállásukkal rászolgáltak, hogy csatlakozzanak a Halhatatlanok Társulatának illusztris névsorához. Lapozd fel galériánkat, rögtön leleplezzük, mely művészekről is van szó!

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

A színész a Mokka stúdiójában azt mondta, még az édesanyja is sírva fakadt, amikor értesült a 41 esztendősen elhunyt Tompos Kátya haláláról.

Leadfotó: Facebook / atv.hu

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Rengetegen használják a Google Chrome böngészőt, de a hasznos funkciókat alig ismeri a többség.
Sztárok
Érdekes kérdést vetett fel az egyik kommentelő Tóth Gabival kapcsolatban, ami a média szerepét is körbejárja.
Lifestyle
Azt hihetnénk, hogy a telefonbetyárkodás már kiment a divatból, de ez mindig klasszikus marad.
Lifestyle
A krumplipüré a magyar családok egyik legkedvesebb vasárnapi körete, ám a legtöbben mégis elkövetnek egy végzetes hibát az elkészítése során. Ha elhagyod a sima vizet, olyan éttermi minőségű, krémes...
Egészség
A cukorbetegség világméretű terjedése korunk egyik legfélelmetesebb egészségügyi kihívása, ám a legfrissebb táplálkozástudományi kutatások szerint egy népszerű szuperétel képes lehet megfékezni a...
Lifestyle
Bár a Pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia azonnali hatállyal menesztette U14-es leánycsapatának gyógytornászát, a háttérben meghúzódó szexchat-botrány részletei még mindig sokkban tartják a...