Sztárok

Tom Hanks a mai napig nem dolgozta fel a történteket - Így nyilatkozott neje betegségéről

Tom Hanks a mai napig nem dolgozta fel, hogy tavaly milyen nehéz időszakon ment keresztül a felesége, illetve az egész család.

Krízis

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A hollywoodi sztár 1988 óta él boldog házasságban Rita Wilsonnal, akinél tavaly decemberben mellrákot diagnosztizáltak az orvosok. Idén áprilisban jelentette be Wilson, hogy levetette mindkét mellét, majd két hónappal később közölték az örömhírt, hogy legyőzte a rákot. Az 59 éves színész azonban még mindig nem dolgozta fel a történteket, erről a Daily Mail-nek nyilatkozott.

„Az egészben az a leghihetetlenebb, hogy minden olyan rövid idő alatt történt. Mindannyian tudjuk, hogy ez egy milyen durva egészségügyi krízis. Teljesen váratlanul jön és hirtelen minden megáll, ugyanis csak az számít, hogy mindent állni hagy az ember és a végtelenül sok elvégzendő feladatra koncentrál.”

Tom Hanks természetesen azt is tudja, hogy nejének gyógyulásában az anyagi hátterük is rengeteget számított: „Rita és én is szerencsések vagyunk, hogy a világ legjobb egészségügyi ellátását is meg tudjuk fizetni. A kezdetektől fogva tudtuk, hogy ez nagy áldás.”

Míg a tavalyi karácsonyt beárnyékolta felesége betegsége, addig az idei ismét olyan boldogan fog telni, mint a korábbiak.

Fotó: articles.latimes.com

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A napi tisztálkodás a rutinunk része, ám egy rejtett tényező észrevétlenül tönkreteheti a hajadat. Mutatjuk, mi okozza a szárazságot és a töredezést!
Egészség
Fogyókúra idején sem kell teljesen száműznöd a köreteket, csak érdemes olyan alapanyagot választanod, amely tápláló és rostban is gazdag.
Lifestyle
Csalódottan távoztál a legutóbbi hajvágás után? Összegyűjtöttük azt az öt figyelmeztető jelet, ami alapján azonnal érdemes új fodrászt keresned.
Lifestyle
Vádat emelt az ügyészség a Szőlő utcai javítóintézet rendésze ellen, aki bántalmazott egy 12 éves gyereket. A botrányban ez az első vádemelés.
Sztárok
A világ egyik leggazdagabb és legismertebb emberének gyermekeként felnőni óriási teherrel jár, ám Bill Gates lánya, Phoebe Gates meglepő módon felnőttkorig sikeresen elkerülte a nemkívánatos...
Sztárok
Napra pontosan 29 éve hunyt el Diana hercegnő. A tragédia éjszakáján Károly herceg a szigorú udvari protokollal dacolva cselekedett volt feleségéért.