Sztárok

Tom Cruise-t eltiltották a kislányától!

A Szcientológus Egyház megtiltotta színésznek, hogy találkozzon legkisebb gyermekével, Surival, mert így megszegné a közösség szabályait.

Tom Cruise és Katie Holmes öt év házasság után, mindössze tíz nappal a szakításuk után, még a nyáron aláírták a válási papírokat. A gyors procedúra alatt a bíróság úgy döntött, hogy kizárólagos felügyeletet ítél Katie-nek közös gyermekük, Suri felett. Tom azonban csak úgy volt hajlandó aláírni a papírokat, hogy kikötötte, továbbra is fontos szerepet akar játszani lánya életében.

Most két oldalról is szorongatják a színészt, nem elég, hogy Katie-vel nem jutnak dűlőre, még a Szcientológus közösség is eltiltotta kislányától. Az egyház szabályai szerint ugyanis, minden olyan kapcsolatot meg kell szakítani az olyan emberekkel, akik egyszer már elhagyták a szcientológusokat. Márpedig Katie pont ezt tette, mikor úgy döntött visszatér a katolikus valláshoz, ezzel is jelezve, hogy teljesen elhatárolódik a gyülekezettől. Ebből egyenesen következik, hogy Suri sem tagja többé az egyháznak, így Tom vele sem tarthatja a kapcsolatot.

A kétségbeesett apa most erősen fontolgatja, hogy követi felesége példáját, és inkább kilép, minthogy soha többé ne láthassa kislányát.

Nézd meg az esetről készült híranyagot!

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Domján Kata Levendulamezők című darabja nagy sikert ért el.
Lifestyle
Ahogy beköszönt az első igazi őszi lehűlés, szinte automatikus mozdulattal nyúlunk a termosztát után, majd meglepődünk a számla láttánk és szidjuk a szigetelést.
Utazás
Bár a 261/2004/EK uniós rendelet akár 250–600 eurós kártérítést is garantál a jelentős repülőkésést szenvedő utasoknak, a pénz megszerzése a gyakorlatban attól függ, hogy melyik légitársasággal...
Egészség
Egy különleges, Ázsiában nagy becsben tartott citrusféle nemcsak értékes vitaminokat tartalmaz, hanem olyan tulajdonságokkal is rendelkezik, amelyek bizony a tudósok érdeklődését is felkeltették.
Sztárok
Két meghatározó embert veszített el néhány hónap alatt Falusi Mariann: édesanyját és legjobb barátnőjét, Lang Györgyit. Az énekesnő most őszintén beszélt a gyászról és annak feldolgozásáról.