Sztárok

Tatár Csilla ebben a szerepben várja újra a nézőket

Szeptember 8-án, vasárnap este 21.50-kor debütál az ATV képernyőjén Tatár Csilla új műsora. (x)

Csilla meghallgat

A Mondd el Tatár Csillának első vendége Peller Mariann lesz. A két műsorvezető évek óta nagyon jóban van egymással, így a beszelgetés során Mariann minden küzdelméről bártran mert mesélni Csillának.

Mariann elárulta az is, hogy a legnagyobb boldogság az életében az, hogy 3 csodálatos pasival élhet együtt, ugyanakkor mindkét fia születése után komoly mélypontjai voltak, mert egyáltalán nem volt abban biztos, hogy vissza tud úgy rázódni majd a munka világába, ahogy azt Ő korábban elképzelte. "A legnehezebb feladatom az anyaság. Én tudom, hogy sokan vannak, akiknek ez nem okoz nehézséget és nem türelmetlenek, vagy csak hosszú idő után szakad el a cérna, de én ilyen tekintetben férfias vagyok és ez szörnyű.”

Pszichológus helyett választerápia

A beszélgetésből többek között kiderült az is, hogy Mariann éveken keresztül azt hazudta a férjének, hogy pszichológushoz jár, miközben a sprituális választerápiát tanulta. Férje ma már büszke rá és közösen készítik Mariann saját televíziós műsorát, melyben a spiritualitás iránt nyitott emberekkel beszélget arról, hogy vajon mi dolgunk van ebben a világban.

Oldalak

Sztárok
Home&Design
Van, aki szerint csak babona, más viszont már a hirdetésnél bezárja a böngészőt, ha meglát egy bizonyos számot a kapun. A házszámok kérdése meglepően érzékeny téma: míg egyeseknek teljesen mindegy,...
Lifestyle
Ha reggelente fáradt tekintettel ébredsz, ne csak az alváshiányra gondolj: a szem alatti karikák mögött gyakran valami egészen más rejtőzik.
Sztárok
Sokan kíváncsiak voltak arra, hogy A Nagy Ő szereplőjének szülei miképp reagáltak arra, amikor Kiara Lord elkezdett belecsöppenni ebbe a világba.
Sztárok
Diana hercegné halála után Nagy-Britannia hetekre megállt, a gyász pedig nemcsak az utcákon, hanem a palota falai között is mindent áthatott. A háttérben azonban olyan döntések születtek, amelyekről...
Sztárok
II. Erzsébet ritkán vesztette el a hidegvérét, de amikor valaki megszegte a királyi szabályokat, mindenki tudta, hogy a királynő nem fogja szó nélkül hagyni.
Egészség
Nyugdíjas korban nagyon fontos, hogy meglegyen a megfelelő vitaminmennyiség, mert ez segít megőrizni a fittséget és egészséget.