Sztárok

Sztárok rács mögött - 5 magyar híresség, aki volt már börtönben

3. Zalatnay Sarolta

Mindenki Cinijét összesen 120 millió forint kárt okozó, többrendbeli, üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett csalás bűntettében találták bűnösnek 2004 szeptemberében. Zalatnay akkor egészségügyi állapotára hivatkozva halasztási kérelmet nyújtott be, ám a bíróság nem engedélyezte, hogy három hónappal később vonuljon börtönbe. Három évre ítélték, de 2006-ban már szabadult. Idén újra elítélték, szó volt arról, hogy börtönbe is kell mennie.

4. Farkas Péter

Farkas Péter sokáig nemzeti büszkeségünk volt, hiszen 1992-ben Barcelonában olimpiai bajnok lett. 2004-ben azonban őrizetbe vették testvérével együtt, mert egy 18. kerületi lakás pincéjében kannabiszt termesztettek, amiből marihuánát állítottak elő. Egyes források szerint a növény szaga olyan erős volt, hogy az egész kerületben érezni lehetett, ráadásul Farkas havi villanyszámlája is milliós nagyságrendű volt. 2010-ben kezdte meg hét éves börtönbüntetését, amiből végül csak négyet kellett leülnie.

Fotók: Zalatnay Cini saját oldala, MTI
Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Oldalak

Sztárok
Sztárok
A 62 éves Lenny Kravitz fiatalokat megszégyenítő formában van: edzője most elárulta a brutális "Sixpack-módszer" kulisszatitkait.
Sztárok
Drámai vallomást tett a műsorvezető: kiderült, milyen kegyetlen szavakkal rombolták le a hitét, mielőtt megtörtént a csoda.
Sztárok
Gyökeres változások a TV2-nél: felállt az új hírműsor csapata, amelyben tapasztalt visszatérők és teljesen friss arcok is helyet kaptak.
Lifestyle
Kapu Tibor drámai hangvételű bejegyzésben állt ki Polgár Judit mellett, miután a sakklegendát felkérték államfőjelöltnek.
Sztárok
Nyílt levélben határolódtak el a vezetőségtől és hűtlen kezeléssel "gyanúsított" alkotóktól a Budapesti Operettszínház elismert művészei.
Lifestyle
Sokkolta a szépségipar világát a hír: alig 35 éves korában életét vesztette a Miss Universe Jamaica korábbi döntőse, LaToya Malcolm.